Az Xbox konzolok ára miatt alacsonyabb lesz a PlayStation 5 ára?

A Sony-nál állítólag amiatt változott a PlayStation 5 ára, mert kiderült, hogy mennyibe kerülnek az újgenerációs Xboxok.

Óriási leleplezések történtek a hét elején, miután a Microsoft egy nagyobb szivárgás miatt egymás utána leplezte le az Xbox Series S, az Xbox Series X árát, illetve boltokba kerülési dátumát, és sok egyebet is. Így tehát most már általában véve szinte mindent tudunk az újgenerációs Xboxokról. Mivel tehát a Microsoft kiterítette a kártyáit, most arra lehet számítani, hogy végre a Sony is lép, de mégis, még most is csend van a PlayStation 5 ára körül. Ugyanakkor, nem hivatalos források most arról beszélnek, hogy a cég lépett, és csökkentette az eredetileg belőtt árat.

A GameReactor belső informátorokra hivatkozva arról ír, hogy a PlayStation 5 jóval drágább volt eredetileg, mint az Xbox Series X. Bár arról nincsenek információik, hogy pontosan mennyivel, de sokan arról beszélnek, hogy hogy 50, mások szerint pedig akár 100 dollárral is. A forrás arról regél, hogy ahogy a Microsoft bejelentette az XSX árát, akkor a Sony a saját is visszavette, méghozzá a jelentések szerint a 499 dolláros szintre, azaz az XSX-ére. Egyedül a lemezmeghajtó nélküli változat kerül majd 100 dollárral többe kerülni, mint az Xbox Series S, amely a GameReactor forrása szerint egészen pontosan 399 dollár lesz. A szakértők egyébként arról írnak, hogy rövid távon mind a két nagy konzolgyártó jelentős veszteségeket könyvelhet el, azonban ez hosszú távon mégis megtérülhet, sőt a barátságosabb ár többeket előbb vásárlásra ösztönözhet, mint drágább kezdőár mellett.

Forrás: GameReactor

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu