„Nagyon kockázatos új IP-kel próbálkozni”, állítja a PlayStation vezetője

Jim Ryan, a Sony Interactive Entertainment elnök-vezérigazgatója 5-7 évre tervez a PlayStation 5-tel.

Tegnap már elkezdtük a GQ Magazine Egyesült Királyságnak szánt verziójának adott interjúját szemezgetni, de még mindig van ott pár érdekes gondolat. Ryan például megint az organikus kifejezéssel élve kimondta, hogy a PlayStation 4-es generáció alatt sokkal több befektetésük volt, mint mi azt hinnénk: megvásárolták az Insomniac Gameset, és remek játékokat csinálnak most, illetve a későbbiekben is (ezt tényleg így kimondta!).

Viszont a blockbuster, nagyobb dobású címeknek egyfajta mozis megjelenésre van szükségük – nagy marketing, nagy megjelenési eladásokhoz köthető elvárások… -, és több mint 100 millió dollár (30 milliárd forint, alsó hangon…) a fejlesztési költségük manapság. Ahhoz pedig, hogy új IP-ket hozhassanak el a piacra, ami Ryan szerint igazán kockázatos volt, mert négy alkalommal tették ezt a PlayStation 4 során, nagy eredményeket kell ezeknek a játékoknak elérniük (pl. a Ghost of Tsushimának ez sikerült, nem beszélve a Horizon Zero Dawnról… a Knack már más kérdés).

Ryan szerint olyan szervezeti berendezkedésük van, amik a stúdiók felett vannak – ezen keresztül megnézik a portfóliókat, és egy olyan egyensúlyt néznek, hogy a régi, már ismert franchise-ok (pl. God of War, Uncharted) és az új IP-k között van, és ezt alaposan át szokták gondolni. Eddig ez többnyire össze is jött nekik, ha a PlayStation 4 110+ millió eladást hozott össze… és ez még nőhet is, ha esetleg a Sony végre megvágja a konzol árát.

Ryan még arról is beszélt, hogy a PlayStation 5-tel kapcsolatban a következő 5-7 év során kifejezetten pozitívan vélekedik, de utána meg még ki tudja: addigra lehet, hogy a felhő már sokkal fontosabb szerepet fog betölteni, és az üzleti modellel és a technológiai kihívásokkal kapcsolatban még lehetnek változások. Addig a Sony folytatja a tanulmányait és a befektetéseit. Végül még arról is beszélt, hogy a PlayStationnél eltöltött évtizedei alatt mindig az embereket meghallgatta, akik az utolsó generációnak tekintették az akkori legújabbat, mert valami más feleslegessé teszi a konzolos modellt – biztos benne, hogy ezek a vészmadarak okosak és intelligensek, de eddig szerinte nem volt igazuk.

Majd meglátjuk…

Forrás: VG247, PSL

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu