Star Citizen: nagy előrelépés, de még túl korai a Squadron 42-ről beszélni

Chris Roberts, a Cloud Imperium Games (innentől CIG) alapítója és vezérigazgatója egy terjedelmes levelet közölt a rajongókkal, akik már sok-sok éve várják, hogy a Star Citizen, illetve annak egyjátékos spinoffja, a Squadron 42 végre megjelenjen.

A levélben Roberts sikeresnek nevezte a Star Citizen 2020-as évét, leszámítva az otthoni munkálatokból adódó fejlesztési hátrányos helyzeteket a koronavírus miatt. Négy frissítés jött ki (Alpha 3.9-Alpha 3.12), és mindegyikben masszív újítások érkeztek. 200 országból és territóriumból, összesen 56340 egyedi városból játszották az MMO-t, amibe a több mint 740 ezer játékosból álló játékostábor összesen 26576364 órát (az huszonhat és fél millió volna…) ölt bele.

A Star Citizen új fejlesztési menetrendet kapott, de ebben még felületesen sem említi a CIG, hogy a Squadron 42 megjelenésére mikor is számíthatunk. Roberts ki is emeli, hogy ennek nem is az volt a célja. A negyedéves időszakokban egyszerre fogják megmutatni, hogy a Star Citizenen és a Squadron 42-n milyen munkákat végeztek el, mert túl korai az utóbbinak megjelenési dátumáról (vagy arról, hogy mikor lesz kész…) beszélni, ugyanis – ahogy Roberts korábban is mondta – a „when it’s done” megközelítés elvén majd egyszer elkészülnek vele.

Nem egy dátum elérését tartják célnak, hanem azt, hogy minden technológia és tartalom készen álljon, a játék pedig bugtesztelt és kifinomult legyen – Roberts beismerte, hogy szó sem lehet a fejlesztéssel kapcsolatos kompromisszumokról, mert a szívét-lelkét beleadja a „gyerekeibe”, és nem akar csalódást okozni a csapat tagjainak azzal, hogy kitűz egy megjelenési dátumot, és cserébe több kanyart is levág (=bugos, hibás, félkész termék jelenik meg, ez valamelyest érvényes a Cyberpunk 2077 kurrens-gen konzolos kiadásaira; és a vicc, hogy Roberts maga is megemlíti, hogy több, nagyon is várt játékot látott gyenge lábakon megjelenni…).

Örül annak, hogy egy nagyon támogató közössége van, és hogy olyan fejlesztési modellel rendelkezik a Star Citizen duó, amit az irántuk érdeklő emberek finanszíroznak. Ők nem a negyedéves számokat vagy a nagy karácsonyi rohamot tekintik elsődlegesnek. Ezért pedig nem mutatják nyilvánosan a Squadron 42 játékmenetét. Erről és a megjelenési dátumról csak akkor lesz szó, ha a fejlesztés a célegyenesben van, és a hátralevő időben a CIG képes megfelelő minőségűre felgyúrni a sztárokkal tűzdelt történetet. Ez nem jelenti azt, hogy nem közölnek részleteket az egyjátékos játék (szegmens?) fejlesztéséről – erről havonta fognak jelentéseket közölni.

Csak aztán ne egy Duke Nukem Forever legyen belőle.

Forrás: WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu