DualSense: egyre nagyobb érdeklődés mutatkozik a haptikus technológia iránt

A technológia feltalálója és licencelője szerint a PlayStation 5 kontrollere egyfajta érdeklődési lavinát indított el a haptikus (tapintáson keresztül történő) visszajelzéses technológia iránt.

Az Immersion Corp, a technológia feltalálója egy pénzügyi jelentés során hozta szóba a haptikát, és a cég vezérigazgatója, Jared Smith megemlítette, hogy a jobb felhasználói élmény körül a haptika gyorsan felemelkedik, mint az egyik leginnovatívabb technológia, miután a Sony legújabb kontrollerében is alkalmazták a megoldást. Smith szerint a PlayStation 5 és a DualSense közösen a következő szintre emelte a játékélményeket.

A PlayStation 5 sikeres rajtja nekik is jó (elvégre a licencelés miatt nekik is csurran-cseppen a pénz), és a Sony Interactive Entertainment minden egyes kontrollerértékesítésből jogdíjat ad nekik. Smith előrejelzése szerint több mint egy kontroller fog kelleni az értékesített konzolokhoz, ugyanis a multiplayer játékok mellett a DualSense is idővel el fog kopni (és régebben írtuk, hogy talán túlzottan hamar történik ez meg; ezért alakul egy polgári peres eljárás a Sony ellen az Egyesült Államokban).

Smith hozzátette, hogy az Immersion Corp megkapta az első jogdíjas csekket a tavalyi év végén értékesített DualSense kontrollerek után, és az elvárásaiknak megfelelő mennyiség ütötte a markukat. A DualSense pozitív fogadtatása a vezérigazgató szerint a piaci érdeklődést is beizzította a technológia iránt, így az Immerson Corp később további partnereknek is licencelheti a haptikus visszajelzést – ne lepődjünk meg, ha a Microsoft is be fogja idővel vetni az Xbox Series kontrollerekben.

Smith még azt is mondta, hogy a Sony-val kötött megállapodásnak is örül, mert annak kiterjedése, a benne rejlő potenciál és az anyagiak is olyan tényezők, amik jó érzéssel töltik el őt. A Sony erős teljesítményt nyújtott a konzolos téren, és hosszú ideje sok konzolt szállítanak a boltokba (ez inkább a PlayStation 4-re vonatkozik; a PlayStation 5-re még nem).

Úgyhogy a Sony fecskéje haptikus nyarat fog csinálni.

Forrás: WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu