[E3 2021] Ismét megmutatta magát a The Legend of Zelda: Breath of the Wild 2 [VIDEO]

A játékról a nagy N nagyon hallgat (valószínűleg még ők maguk sem tudják, hogy milyen nevet adnak neki), de azért láthattunk belőle egy keveset: irány az ég.

 

A Nintendo még két éve jelentette be egy teaser videóval, hogy a 2017-ben Nintendo Wii U-ra és a Nintendo Switch-re (utóbbira nyitócímként) kiadott The Legend of Zelda: Breath of the Wild (ami amúgy elég komoly lett) folytatást kap. A videóból annyi jött csak át, hogy Linknek új karja lett, illetve a játékmenet Hyrule királysága felett, az egekben található új helyszínre koncentrálhat, megőrizve a nyílt világú, felfedezésre építő stílust, ami négy éve be is jött (az első Breath of the Wild lényegében a Switch első killer appja lett). Most csak annyit tudunk róla, hogy 2022-ben fog megjelenni „a kapcsolóra”.

Aztán a nagy N bejelentette, hogy a The Legend of Zeldából készülni fog egy Game & Watch mini handheld, ami az 50 dolláros árával euróból átszámítva errefelé 18, de inkább 19-20 ezer forintos áron jut el a boltokba. A november 12-ére belőtt rajt is már hivatalos, sőt, azt is tudjuk, hogy a kis kütyü mit is hoz el magával: három Zeldát tartalmaz, pontosabban a sorozat első két részét (NES/FDS-re jöttek ki), illetve a Game Boyra kiadott The Legend of Zelda: Link’s Awakening is a pakk része lesz. Angol és japán nyelven is játszhatjuk őket.

A Game & Watch Vermin klasszikusában Link leüthet pár vakondot, de a Game & Watch rendelkezik egy digitális órával és időmérővel. Ezekkel interakcióba is léphetünk. Kihívás, hogy mennyi ellenfelet tudunk legyűrni például a The Legend of Zelda II: The Adventure of Link harci jeleneteiben. Így azért valamelyest újítani is fog a Nintendo, habár a három játékot már sok helyen láthattuk.

Úgyhogy először november 12-én jön a Zeldás Game & Watch, majd jövőre a Breath of the Wild folytatása is felüti a fejét a Nintendo Switch-en.

Forrás: Gematsu, Gematsu

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu