GreedFall: Gold Edition: next-gen verzió, új DLC

Szerencsére a Spiders játékát ingyenesen vihetjük át a következő konzolgenerációra.

 

A „pókok” és a Focus Home Interactive bejelentette, hogy a GreedFall új kiadást kap. A GreedFall: Gold Edition június 30-án startol el PlayStation 5-ön és Xbox Seriesen, és ez magába foglalja a The De Vespe Conspiracy DLC-t. Ezt önállóan is meg lehet vásárolni szintén június 30-ától, mégpedig 7 euróért (kb. 2900 forintért). Akinek az alapjáték már megvan, a PlayStation 4 > PlayStation 5, illetve az Xbox One > Xbox Series frissítés is ingyenes lesz, továbbá az elmentéseket is át lehet vinni az újabb konzolra.

A kiadó közleménye szerint a GreedFall next-gen kiadása natív 4K felbontáson fut, csökkenteni fogja a töltési időket, és a teljesítmény is erősebb lesz a 2020-ban elstartolt új konzolokon. A The De Vespe Conspiracy Teer Fradee területére viszi el a játékosokat. A frakciók egyikének részeként egy élő, fejlődő világ agjává válunk, a DLC pedig ezt építi tovább az eddig fel nem fedezett területeken.

A hazugságok hálóját át kellene látni, mert a manipuláció és a titkok sem maradnak el az összeesküvésben (a DLC címében is ott van ez a szó…), ami az eddigi erőegyensúlyt alaposan kibillentheti. Új ellenfelek, új, tuningolható felszerelés, továbbá egy új, ellenünk küzdő frakció; ezek mind a The De Vespe Conspiracy részei lesznek. Meglepően alacsony áron (ha nem kapásból a GreedFall: Gold Editiont vesszük meg, ha eddig kimaradt volna az alapjáték). A Focus Home Interactive több képet is mellékelt, így ezeken is megvizsgálhatjuk, hogy a PlayStation 5 és az Xbox Series mire is képes a Spiders játékában.

A GreedFall: Gold Edition (ami lemezes kiadásban három litográfiát, egy matricakészletet és egy kétoldalas térképet is ad, ár: 40 euró, tehát kb. 15 ezer forint), továbbá a The De Vespe Conspiracy is egyaránt június 30-án fog megjelenni. Az utóbbi természetesen a PlayStation 4, Xbox One, PC hármason is elérhető lesz, így nem kell attól tartani, hogy konzolgenerációt kell váltanunk az új tartalmakhoz (helló, Final Fantasy VII Remake Intergrade).

Forrás: Gematsu

Spread the love
Avatar photo
Zardoz is our mystery member...

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu