Insomniac Games: már nem csak a legjobb játékosokhoz szólnak

A Insomniac Games stúdió kicsit más megközelítéssel áll a játékai nehézségi szintjéhez, mint ahogy eddig tette.

 

Mike Daly, aki a nemrég megjelent, és a PlayStation Networkön, sőt, az észak-amerikai bolti értékesítések tekintetében is a júniusi hónapot behúzó Ratchet & Clank: Rift Apart rendezője volt, az Axiosnak elmondta, hogy a stúdió mentalitása az utóbbi évek során módosult, ha a nehézségi szintről lenne szó. Az Insomniac Games ugyanis most már törekszik arra, hogy minél szélesebb közönség legyen képes játszani a termékeivel, így már nem azon van a hangsúly, hogy a hardcore játékosok mit is szeretnének.

A stúdió Daly szerint lényegében levedlette magáról azt a mentalitást, hogy a játékaiknak keményeknek kell lenniük, hogy azok elégedettséget teremtsenek. Persze ez nem jelenti automatikusan azt, hogy feladják a nehézségi szinteket: aki továbbra is kihívásokra vágyik, a lehetőség erre is adott. Inkább arra kell gondolni, hogy több opciót kínál a Sony Interactive Entertainment alá tartozó csapat azoknak, akik át akarják élni a történeteket vagy a környezetet anélkül, hogy gyakran meghalnának. A hátrányos helyzetű (gyengénlátók, nagyothallóak, stb…) embereket is megszólítják.

Ezért is van a Ratchet & Clank: Rift Apartban lehetőség arra, hogy a puzzle-ket kihagyjuk (ezt korábban a The Last of Us Part II is lehetővé tette). Mike Fitzgerald a stúdióból azt mondta, hogy ez számukra még 3-5 évvel ezelőtt is elképzelhetetlen lett volna. Daly kiemelte, hogy most már inkább azon gondolkodnak, hogy mi tenné lehetővé, hogy mindenki megkaphassa azt az élményt a játékaikban, amit szeretnének? Ez lett nekik a legfontosabb, nem pedig „az elit” kielégítése. Azaz: valamelyest bővült a látásterük.

Ebben már húsz éve is jó irányt mutatott a Silent Hill 2 a Konamitól: ebben a játékban ugyanis két nehézségi szint volt. A harcok esetében értelemszerűen James küzdelmeit tehettük könnyebbé/nehezebbé, de a második opció a puzzle-k által nyújtott kihívások mértékét módosíthatta. Hihetetlen, de igaz: a Konami ebben a tekintetben a többiek előtt járt!

Forrás: PSL

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu