That’s No Moon: új elit alakulat a Smilegate támogatásával

A That’s No Moon egy új, AAA stúdió lesz, amihez kapásból több játékipari veterán átigazolt.

 

A Naughty Dogtól, a Sony Interactive Entertainment Santa Monicától, illetve az Infinity Wardtól is csatlakoztak fejlesztők, hogy ők is kimondják: „az nem hold”.

Ez ugyanis a That’s No Moon Entertainment magyar neve lehetne. Mindhárom stúdiót ismerhetjük (Naughty Dog: Uncharted, The Last of Us; SIE Santa Monica: God of War; Infinity Ward: Call of Duty, hogy csak a legfrissebb példákat említsük), és a That’s No Moon már most egy kiadós befektetési támogatást kapott a Smilegate-től (őket pedig a Crossfire révén ismerhetjük).

Száz millió dollárt, azaz kb. harminc milliárd forintot kapott a csapat, ami már most dolgozik az első játékán. Ez egy akció-kaland műfajú valami lesz, ami a stúdió ígéretei szerint a játékmenet és a történet eddigi határait feszegetni fogja. Említsünk is meg pár nevet, akik a stúdiónál dolgoznak, ők is talán ismerősek lehetnek…

A kreatív rendező Taylor Kurosaki (Infinity Ward, Naughty Dog), a játék rendezője Jacob Minkoff (Infinity Ward, Naughty Dog), a stúdió igazgatója Michal Mumbauer (a PlayStation Visual Arts Group korábbi vezetője), a stratégiáért felelős személy pedig Tina Kowalewski (ő pedig a SIE Santa Monicánál a termékfejlesztési rendezői posztot töltötte be). A csapat többi tagja között találunk a PlayStation-veteránokon túl a Bungie-tól és az Electronic Artstól ide csatlakozó embereket is.

Mumbauer azt írta a sajtóközleményben, hogy a That’s No Moon a felejthetetlen történetek és karakterek miatt jött létre, mert ezek meghatározzák a médiumot, illetve azon túl is terjeszkedni fognak. Büszke arra, hogy egy ilyen tehetséges csapattal közösen dolgozhat ezen az elgondoláson, mint a Smilegate. A Smilegate-től Harold Kim, az üzleti kapcsolatokért felelős alelnök pedig azt írta, hogy az empátiát és mélyebb személyes kapcsolatokat fogják szerte a világon inspirálni a játékosokkal a That’s No Moon új élményein keresztül. Alig várja a közös munkát, és a cég továbbra is be fog fektetni az előre gondolkodó stúdiókba, hogy a játékokba innovációt és új ötleteket hozhassanak el.

Sok szerencsét nekik.

Forrás: PSL

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu