Folytatja a Sigil-sagát a Doom alkotója

John Romero az első Sigil után a másodikat is meg fogja csinálni, és itt más tekintetben is egyről a kettőre fog ugrani.

 

A Sigilről korábban írtunk már. Ez a Doom első részéből készített megawad volt, egy nem hivatalos kiterjesztése az id Software forradalmi játékának. Ez ingyenes, és John Romero oldaláról gyorsan le is lehet tölteni, de azért annyit elmondhatunk róla: nem adja magát könnyen. Persze a Doom mögött álló egyik legfontosabb személy nem elégedett meg ennyivel.

A PCGameren olvastuk, hogy Romero a 3D Realms Realms Deep eseménye során félvállról is, de megerősítette, hogy készül a Sigil 2, miután kapott egy olyan kérdést, hogy mivel is foglalkozik mostanában. Szerinte már van egy eléggé király pályája, amit igazán szórakoztatónak nevezett. Persze a Doom első és második része között volt azért technológiailag fejlődés, és ezt Romero is be fogja vetni.

Azt viszont nem mondja el, hogy a Sigil 2-re mikor számíthatunk. Szerinte érdemes lesz kivárni a megjelenését, mert nagyon sok pálya van, és ő biztosra akar menni, hogy remekül összetett, és jól fejlődő szintekkel rendelkezik a feltehetőleg újfent ingyenesen beszerezhető alkotása. Persze az első rész után a második sem lesz egyszerű: Romero nyíltan kihívást akar támasztani elénk (bele sem merünk gondolni, hogy az Arch-vile-okkal mihez fog kezdni…).

Romero azt mondta, hogy szórakoztató élményt szeretne, és úgy jellemezte a Sigil 2-t, mint a Sigil pályáin érzett hatást, csak mindezt egy Doom 2-es verzióra áttolva. És aki ennél is többet szeretne, fel lehet készülni: a Sigil 2 után Romero valamit a Quake-ből szeretne készíteni, így az már egy valóban három dimenziós retro FPS/mod lehet, ami nem csak képletesen fog büntetni.

Úgyhogy a Sigil 2 már készül, de hagyjuk Romerót dolgozni rajta. Egyszer biztosan a semmiből előszedi, és felkínálja a weboldalán letöltésre. (És tuti lesz ebből is egy dobozos kiadás. Az első rész fizikai kiadása is ütött rendesen.)

Forrás: PCGamer

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu