Ideiglenesen leállhat az egyik per az Activision Blizzard ellen

A minimum húsz főt leépítő Activision Blizzard kiadó utána szeretne nézni annak, hogy az egyik kaliforniai állami ügynökség által indított per ügyvédjei szakmailag profi módon végzik-e a tevékenységüket velük szemben…

 

Szóval a kérdéses kaliforniai állami ügynökség a kaliforniai igazságos foglalkoztatási és lakásügyi minisztérium, akiket innentől az angol rövidítésükön (DFEH) hívunk. A kiadó egy kérelmet nyújtott be, hogy korlátozottan vizsgálhassák meg az egyenlő foglalkoztatási esélyegyenlőségi bizottság (őket is rövidítjük: EEOC) által a DFEH ügyvédjeinek etikai vétségeivel kapcsolatban felhozott vádakat, ugyanis az EEOC az előző héten azt közölte, hogy a DFEH-s ügyvédek korábban náluk dolgoztak, és ők irányították az Activision Blizzard elleni vizsgálatokat…

Ennek eredménye volt az, hogy a kiadó peren kívül megállapodást kötött, és tizennyolc millió dollárt (5,4 milliárd forintot) fizetett az EEOC-nak, miközben kötelező képzéseket és működési változásokat vezetett be. Csakhogy a DFEH ez ellen tiltakozott, mert úgy látták, hogy ez a megállapodás aláásná a saját perét az Activision Blizzarddal szemben. Lehet követni? Tehát a DFEH kezdte az egészet az ActiBlizz ellen. Aztán emellett az EEOC is indított egy eljárást, amit a kiadó lefizetett, mire a DFEH-val kapcsolatos összefüggések miatt az ActiBlizz egy pause gombot igényel. (Csakhogy nekik lesz egy kis ügyük az Amerikai Értékpapír- és Tőzsdebizottsággal is…)

Az Activision Blizzard továbbá újabb kérelmet nyújtott be, hogy az ügyének minősítése „összetett” legyen, és emiatt kérvényezi, hogy az ügy bonyolult természete miatt megfelelő bíróság kezelje az eljárást. Itt az EEOC-DFEH közötti összefonódásra utalt amellett, hogy Bobby Kotickék szerint a DFEH „megsemmisítette a megőrzésre kötelezett információkat” (ami azért is vicces, mert a DFEH augusztusban pontosan ugyanezzel vádolta meg az Activision Blizzardot…). Az Activision Blizzard szóvivője szerint ők alig várják, hogy fair módon, megfelelő bíróságon intézhessék az ügyet a DFEH-val, ugyanis ők osztják a DFEH és az EEOC célját (egy biztonságos, befogadó munkakörnyezet, ami egyenlően díjazza az alkalmazottakat; elkötelezettség a munkahelyen belüli zaklatás és diszkrimináció kiiktatása mellett).

A Financial Times arról írt, hogy a távozott, megbüntetett alkalmazottak között játékfejlesztők és középvezetők is vannak, de az Activision Blizzard igazgatóságának tagjai közül egy sem érintett. Frances Townsend, a vezető megfelelőségi tisztviselő levele itt olvasható, és ebben leírta, hogy az etikai/megfelelési csoportban tizenkilenc új poszt lett létrehozva, és ezek a panaszokkal foglalkoznak majd. A levélből kiderül, hogy több mint húsz személy távozott a zaklatások kivizsgálásának eredményeképp a kiadótól, és több mint húsz ember ellen indult fegyelmi eljárás.

És ennek is még hol a vége…?

Forrás: Gamesindustry, PCGamer

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu