FILMKRITIKA – A maszkos sorozatgyilkos, Michael Myers ismét visszatér, hogy legyilkoljon mindenkit, aki csak él és mozog, miközben rá is egy dühös tömeg vadászik abban a városban, ahol ismét az áldozatait szedi. Mert már van az a pont, amikor a leendő áldozatoknak is herótjuk lesz belőle, hogy őket csak gyilkolják. A Gyilkos Halloween alapvetően tehát egy ötletes koncepció lehetett volna, azonban – egy trilógia középső darabjaként – sajnos mégis egy elpuskázott lehetőség marad…

 

A Gyilkos Halloween megtekintése közben azon tűnődtem, hogy vajon mi értelme van egy slasher filmből trilógiát készíteni, vagy legalábbis elárulni, hogy trilógiával van dolgunk. Elvégre, a középső résznél aztán tényleg biztosak lehetünk benne, hogy a rém a középső részben biztosan megússza, hiszen hogyan készülhetne folytatás, ha megölik? Így aztán, hiába is szúrkálják, lövik szitává, vagy próbálják elgázolni, agyonverni, a film végére Michael túlél mindent. Legalább egy csavar kell tehát, amitől a egy középső rész érdekes lehetet egy slasher-trilógiában…

 

M – Egy város hajkurássza a gyilkost

Ahogy a bevezetőmben is írtam, ebben a részben elvileg az a slusszpoén, hogy nemcsak Myers üldözi az áldozatait, hanem ez fordítva is igaz: egy feldühödött tömeg próbálja őt is elkapni „a gonosz ma meghal!” felkiáltással. Remek ötlet, ha mondjuk ennek pszichológiája legalább annyira profin ki lenne dolgozva, mint mondjuk az M – Egy város keresi a gyilkost című klasszikus, 1931-es filmben. Sajnos, azonban a tömegpszichózis kidolgozása terén (ami hatalmas ziccer volt a film részéről) is erős kihívásokkal küzd a Gyilkos Halloween.

Ami a sztorit illeti, nagyjából az történik az előző részben a „sütőben” (égő házban) felejtett sorozatgyilkossal kapcsolatban, amire számíthattunk: jönnek a tűzoltók és Myers „megmenekül”. Már ha ő egyébként bármitől meghalna. Mert hát ugye eddig sem sikerült ugye megölni. Nem akarok spolierezni, de elég könnyű kitalálni, hősünk (vagy antihősünk) hogyan menekül meg és mit fog ezután művelni. Nagyjából arra is könnyen rá lehet jönni, hogy Myers kit fog majd lemészárolni, már tényleg csak az a kérdés, hogy hogyan teszi ezt.

 

Nincs meglepetés, nincsenek kérdések

A Gyilkos Halloween tényleg csak azt nyújtja, amit egy slasher-trilógia középső részétől elvárhatunk: rengeteg öldöklést, amely a két főszereplő sorsát nem nagyon érinti. (Hiszen arra ott van az utolsó rész.) Itt csak nagyjából arra tippelgethetünk, hogy ki a következő áldozat és hogyan hal meg. Mivel a legtöbbjük vagy érdektelen, vagy ostoba, vagy mind a kettő, túlzottan nem izgulunk majd miatt, így a nézőt legtöbbször (egy-két ritka kivételtől eltekintve), teljesen hidegen hagyja sorsuk.

Ami pedig Laurie Strode-ot illeti, teljesen passzív szerepre van kárhoztatva, mintha nem is ő lenne a pozitív főszereplője a filmnek. Izgulni nagyon nem fogunk miatta, ahogy amiatt sem, hogy végre megölik-e Michaelt, mert hát arra ott van a harmadik film.

 

Sorozatgyilkosságok futószalagon

Így tehát marad a gyilkolások esztétikája, amelyből – pár rikta kivételtől eltekintve – nem sokat fogunk látni, mert minden annyira sötét, vagy nem mutatják kellőképpen az eseményeket. Ami azért egy echte slasher horrorfilmtől elég vicces.

Végül meg kell még azt is említeni, hogy olyan kreatív jelenetek is teljesen hiányoznak a filmből, mint például az rész, ahol Michaelt még az ideggyógyintézetben, hátulról látjuk, leláncolva, a maszkja nélkül, miközben egy agresszív újságíró próbálja provokálni és szóra bírni. Ez a rész tényleg csak az öldöklésről szól és abban is ritkán találékony, a feszültséget pedig ne is nagyon keressük ebben a filmben.

-BadSector-