A Halo Infinite egy trailerben mutatta be az új főgonoszt [VIDEÓ]

A trailerben megismerhetjük Escharumot, a Banished vezetőjét.

 

Micsoda hét ez a Halo Infinite rajongóinak! A játék a fejlesztési bonyodalmak és a késedelem ellenére még idén megjelenik a trailer tanúsága szerint. Az új trailerrel nem csak a játék megjelenése körüli kételyeket tisztázták végre, de mélyebben is belemerültek abba, hogy mit láthatunk majd a franchise új játékában.

A 343 Industries a The Banished Rise című trailerrel mutatta be nekünk Master Chief új főellenségét. A főgonosz neve Escharum, a Banished vezetője, akivel ugyan már találkozhattunk korábban is, most azonban egy meglehetősen baljósnak tűnő beszédet intéz hozzánk. Beszédében az emberiség közelgő pusztulását hirdeti, kezdve a hősökkel, és a remény haláláról is beszél.

A Microsoft szerint ez lesz Master Chief eddigi legnagyobb kihívása. Az Infinite sztorimódja tovább mélyíti majd a két karakter közötti szálakat. A főellenség is erősebb lesz, mint az előző játékokban, hiszen többször kritizálták már, hogy a játékban nincsenek igazi erős egyéniséggel rendelkező ellenfelek.

A Halo Infinite december 8-án érkezik PC-re, Xbox One-ra, Xbox Series X-re és Xbox Series S-re. A trailer bemutatása a kritikusok elhallgattatására szolgált, hiszen a korábban látottakat és a mostani trailert összehasonlítva nyilvánvaló a különbség.

Forrás: Screen Rant

Spread the love
Avatar photo
"Historian by profession, gamer since historical times."

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu