Halasztást kapott a Diablo IV és az Overwatch 2 is!

Turbulens helyzet van a Blizzardnál: mindössze három hónappal a Blizzard társvezetői előléptetése után Jen Oneal is kilép az Activision Blizzardtól (ami pedig a stúdió moráljára lesz rossz hatással…).

 

Eddig is az volt a szituáció, hogy a Diablo IV és az Overwatch 2 ismeretlen időpontban, de 2021-ben biztosan nem fog megjelenni, viszont az üzleti negyedéves pénzügyi jelentésében az Activision Blizzard arról beszélt, hogy a Blizzard új vezetősége, illetve annak franchise-aiért felelős új vezetők (főképp meghatározott kreatív pozíciókban) miatt nyilvánvalónak tekintik, hogy a „hóviharosok” 2022-re tervezett tartalmai közül több is jobban tenné, hogy a teljes potenciáljának elérése érdekében több fejlesztési időt kaphasson.

A Blizzardtól a tervek szerint 2022-ben továbbra is jelentős tartalmat fog a kiadó elérhetővé tenni, későbbre tolták az eredetileg kitűzött (és nem publikált) dátumhoz képest a Diablo és az Overwatch új felvonását, ugyanis a játékiparban ez a két leginkább várt játéknak tekinthető, és a csapatok komoly lépéseket tettek meg ahhoz, hogy késznek nevezhessék azokat. A fejlesztők számára viszont plusz időt akarnak adni, hogy növelni tudják a kreatív erőforrásaikat, amivel a végeredmény örömmel tölti majd el a játékosokat, és képes lesz mind a két cím évekig lekötni a közösségét. Ez persze a pénzügyi teljesítményükre is hatással lesz, de a kiadó szerint ez a megfelelő lépés az embereiknek, a játékosoknak, illetve a franchise-ok jövőjének egyaránt.

Oneal pedig egy közleményben búcsúzott az Activision Blizzardtól, és itt kifejezte, hogy a kiadó alkalmazottai jelentőségteljes, hosszú távú változás felé tűzték ki az irányt. Ez pedig ihletett adott neki a kilépésre, hogy lássa, miként tehet többet a diverzitás és a játékok ötvözéséért, amivel talán a játékiparban is nagyobb változást érhet el, így pedig a Blizzardnak (is) kedvezhet. Nem tudja még, hogy ez milyen formát is fog számára ölteni, de új utazásra indul.

A kiadónál eltöltendő maradék idejében pedig Mike Ybarrára ruházza át a felelősségeit, és új szerepben folytatja, szorosan az Activision Blizzarddal és a Women In Games Internationallal (WIGI) együttműködve, hogy meghatározza az első lépéseket arra, miként használja fel a WIGI az egy millió dolláros adományt, amit a kiadó vezetőségétől adott. Mentorprogramok és készségfejlesztés biztosan lesz belőle.

Alakul a helyzet a kiadónál, az már érződik…

Forrás: Gematsu, Gamesindustry

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu