Dan Bunting lemondott: állítólag Bobby Kotick Activision CEO is tudott a szexuális zaklatási ügyéről

Áll a bál az Activision Blizzard háza táján: nem Dan Bunting esete az első, amikor szexuális visszaéléssel, a női alkalmazottakkal szembeni minősíthetetlen magatartással vádolják egyik vezető beosztottjukat; ám úgy néz ki, most maga Bobby Kotick vezérigazgató is bajba kerülhet…

 

 

Tegnap pattant ki a legfrissebb botrány, miután a Wall Street Journal publikált egy cikket Bobby Kotick, az Activision Blizzard CEO-jának viselt ügyeiről. A WSJ több hónapos nyomozás után arról számolt be, hogy több olyan ember vallomását is összegyűjtötte, akik azzal vádolják az Activision Blizzardot, hogy egyfajta toxikus férfi-központú kultúrát táplált és nem ítélte el kellő eréllyel a nőkkel szemben tanúsított nem megfelelő bánásmódot.

Olyannyira nem, hogy egyes érintettek azt állítják, kevesebbet fizettek nekik, mint a férfiaknak ugyanazért a munkáért. Ráadásul ennél sötétebb dolgokra is fény derült: „A Sledgehammer Games egy korábbi alkalmazottjának ügyvédje egy e-mailben azt állította, hogy ügyfelét 2016-ban és 2017-ben megerőszakolta egy felettesük, miután nyomást gyakoroltak rá, hogy sok alkoholt fogyasszon az irodában és a munkahelyi rendezvényeken” – olvasható a cikkben.

A lap szerint a Treyarch korábbi társvezetője, Dan Bunting „az esetet ismerő források szerint 2017-ben egy női alkalmazott szexuálisan zaklatott egy átmulatott éjszaka után. Az Activision humánerőforrás osztálya és a cég más felettesei 2019-ben belső vizsgálatot indítottak, és azt javasolták, hogy Buntingot rúgják ki” – folytatódik a cikk – „de Bobby Kotick közbelépett, hogy megtarthassa az állását” – teszik hozzá.

Egy Activision-forrás szerint a cég állítólag akkor úgy döntött, hogy „nem rúgják ki Buntingot, hanem más fegyelmi intézkedéseket vezetnek be„. A vádakra reagálva a több Call of Duty-játék mögött álló fejlesztő nem kívánta kommentálni az állítólagos esetet.

Dan Bunting magyaráz

Dan Bunting most úgy döntött, hogy lemond a pozíciójáról. Korábban, zárt ajtók mögött azzal védekezett, hogy amikor ez az eset történt, azt az Activision humán erőforrás csapata alaposan kivizsgálta és nem állapították meg a bűnösségét. A 18 éve a szérián dolgozó veterán Call of Duty-fejlesztő ugyanezen WSJ-jelentés szerint több terápiás kezelésen is részt vett. Ezután úgy döntöttek, hogy maradhat a cégnél.

„Miután a vállalat mérlegelte a vizsgálatot követő lehetséges lépéseket, úgy döntött, hogy nem bontja fel Bunting úr szerződését, és helyette más fegyelmi intézkedéseket vezet be” – olvashatóak az Activision egyik bennfentesének szavai ugyanebben a cikkben.

Csak most, hogy a WSJ foglalkozott az akkor történtekkel, döntött úgy Bunting, hogy felmond. Az ügy felszínre kerülése állhat a Treyarch immár egykori vezetőjének hirtelen távozása mögött, aki eddig nyilvánosan nem tett említést erről.

Úgy tűnik, Bobby Kotick nyaka körül szorul a hurok: a cég számos dolgozója fordult ellene, leváltását egyre többen követelik.

A WSJ cikkéből az is kiderül, „Bobby Kotickot magát évek óta több nő is vádolja munkahelyi és munkahelyen kívüli visszaéléssel, és néhány esetben az esetekhez közel álló források és más dokumentumok szerint gyorsan és csendben cselekedett a helyzet megoldása érdekében”. Egyesek még halálos fenyegetésekről is említést tettek. A cég egyelőre nem reagált az új cikkre.

Ha pedig mindez nem lenne elég, kiderült, hogy az elmúlt hetekben az amerikai tőzsdefelügyelet is úgy döntött, hogy vizsgálatot indít Bobby Kotick ellen a kialakult helyzet miatt…

Forrás: The Wall Street Journal

Spread the love
Avatar photo
"Historian by profession, gamer since historical times."

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu