Multiplatform Chrono Cross remasteren dolgozik a Square Enix?

A PlayStationre megjelent Chrono Cross játékból a Square Enix már készül egy remasterrel, ami kellemes húzás lehetne.

 

A Chrono Cross 1999 novemberében jött ki PS1-re Japánban, majd 2000 augusztusában Észak-Amerika is megkapta (míg Európa nem!) az RPG-t, ami az 1995-ben SNES-re (majd Japánban ’99-ben, a tengerentúl pedig 2001-ben PS1-re is) megjelent Chrono Triggerrel azonos világban játszódik. Érthetetlen, hogy a Square miképp nem is gondolt arra, hogy esetleg ezzel a játékkal a későbbiekben foglalkozzon, hiszen a Chrono Trigger egy klasszikussá vált a cégtől, ami a Final Fantasy révén sokkal jobban ismert lett szerte a világon.

Az XboxEra podcast legújabb részében Shpeshal Nick azt állítja, hogy a Chrono Cross Remastered a Square Enix tervei között van, és ezúttal nem csak a PlayStation 5 (és PlayStation 4?) kapná meg a játékot, hanem multiplatformként tervez a projekttel a japán kiadó. Szerinte a még be sem jelentett remastert a következő hónap során erősítheti meg a Square Enix, és ez lehet az a nagy PlayStation projekt, amiről korábban írtunk, amikor is egy ír énekes, Éabha McMahon erre utalt még októberben.

A nagy, általunk is taglalt GeForce Now szivárgásban szintén meg lett említve egy Chrono Chross remaster, úgyhogy a Square Enixhez köthető címek esetében a szivárgás eddig eléggé közel van a valósághoz, de persze itt érdemes kiemelnünk, hogy a japán kiadó hivatalosan még nem erősítette meg a Chrono Cross felújítását. Ez persze egészen jó lenne, mert a Square nem csak a Final Fantasy jóvoltából lett népszerű az RPG műfajt kedvelő játékosok között.

Ha decemberben lesz a bejelentés (és valószínűleg a hónap elején), akkor már biztosra vehetjük, hogy a The Game Awards során jöhet majd a bejelentés, mert utána már lassan a teljes játékipar elkezd a karácsonyra koncentrálni a fejlesztés helyett. Erre pénzt is lehetne tenni, és nem is nagyon buknánk rajta.

Forrás: WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu