Kojima megerősítette, hogy két játékon is dolgozik, de egyelőre nem részletezte a projekteket

A kreatív géniusz, Hideo Kojima ötleteit a közösség nagyra értékeli, így még a legapróbb célzásai is reményt keltenek.

 

 

Tény ami tény, Hideo Kojima hajlamos minden projektjét titokzatosságba burkolni, de annyi kétségtelen, hogy dolgozik. Nemrég a Metal Gear 3 évfordulójáról emlékezett meg azzal, hogy megosztott néhány anekdotát a fejlesztési folyamatból, de a kreatív elme máris két új játékra tekint előre, amelyekről már el is árult néhány nagyon általános részletet.

Ezt maga Kojima mondta el a Famitsunak adott rövid kérdezz-felelek során, ahol több mint 100 japán játékfejlesztő vett részt. Itt a legendás fejlesztő elmondta, hogy két cím van készülőben, egy „nagy” és egy „új, kihívásokkal teli”. Nos, ennyit tudni Kojima közelgő kalandjainak részleteiről, ugyanis többet nem árult el róluk.

Ezen kívül beszélt még a videójátékokon túli szórakozással kapcsolatos előrejelzéseiről is, és úgy véli, hogy a streaming továbbra is nagy hatással lesz mind a művészeti alkotásra, mind egy vállalkozás irányítására, ami kissé emlékeztet a Kojima Productions új részlegére. Végezetül a japán kreatív kifejezte, hogy a világjárvány után nagyon várja, hogy újra beinduljon a munka, ami felgyorsítja és rugalmasabbá teszi a különböző folyamatokat.

Persze a mester nem adott túl részletes információkat arról, hogy mire készül, hiszen lehetnek olyan játékok, amelyek 2022-ben nem látnak napvilágot… sőt, őt ismerve elég valószínű, hogy rászánja majd a szükséges időt a fejlesztésre. Mindenesetre azt azért jó tudni, hogy nem tétlen.

Forrás: Famitsu

Spread the love
Avatar photo
"Historian by profession, gamer since historical times."

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu