Két nevesebb mű ihlette az Elden Ringet; a rendező elárulta!

Miyazaki Hidetaka kifejtette még Godfrey karakterét is a következő Elden Ring játékából.

 

A Miyazakival készített, az EDGE magazin 367. számában olvasható interjúból már szemléztünk, de a WCCFTech újabb részleteket közölt a FromSoftware vezetőjének (továbbá az Elden Ring rendezőjének) gondolataiból. Elmondta, hogy nehéz csak egy inspirációt megnevezni az Elden Ringnek, mert több mű is hatással volt a játékra. Az egyik A Gyűrűk Ura, a másik pedig Michael Moorcocktól a The Eternal Champion-sorozat, amit magyarul Az Örökkévaló bajnok-trilógiaként (esetleg Erekosë-trilógiának) fordítottak le. De több asztali RPG (pl. a RuneQuest) is hatással volt a játékra. Sok téma és motívum van, tette hozzá a rendező.

Az interjúban kitért a George R.R. Martinnal való kreatív folyamatokra is. Szerinte az általa teremtett mítosz egy folyamatos inspirációforrásként szolgál, és ennek köszönheti, hogy a Souls-sorozattól a legnagyobb mértékben el tudott távolodni, hiszen így valami újat tudott teremteni. A stúdióból vele együtt többen is elutaztak az író városába, hogy találkozzanak vele, és a korkülönbség ellenére is régi barátként tekint Miyazaki Martinra, és örül, hogy egy ilyen, a fantasy világok iránt szenvedélyes személlyel dolgozhat közösen. Az író azért dolgozott csak a háttértörténeten, mert a FromSoftware szerint Martin kreatív potenciálját korlátozta volna, ha közvetlenül a történeten vagy az Elden Ring szövegén dolgozott volna. A témái között a karakterek közötti kapcsolatok (pl. szülő és gyermek között) voltak a leggyakoribbak.

Az interjú kitért Godfrey-re is (aki egyrészt az EDGE címlapja, másrészt a hírképünk is lett). Róla Miyazaki részletesen beszélt: amikor Martinnal beszélgettek, voltak témák és ötletek a bossokkal és a történet főbb szereplőivel kapcsolatos artwork elemekre. Ekkor megírta a háttérsztorit. A FromSoftware arra kérte őt, hogy a játék eseményei előtt történő régi mítoszokhoz teremtsen drámai hősöket. Ezek nem voltak a japán stúdió korábbi játékaiban jelen, és ez Miyazakinak is felkeltette a figyelmét, mert kíváncsi volt, hogy a karakterek misztikumát és hősiességét Martin hogyan is ábrázolná. Godfrey ennek az eredménye, ő egy főbb szereplő. Az Elden Ringben a játékos karakterének egyik motivációja az, hogy az Elden Lord lehessen, és ezért jut el a Köztes Földekre (angolul The Lands Between).

A Köztes Földek Arany Rendjének (Golden Order of The Lands Between) csúcskorszakában két Lord volt, és egyikük Godfrey volt. Ő volt a legelső, és elvette Marikát, az örökös királynőt (Eternal Queen) feleségül. Róla a stúdió már sokat mesélt eddig is. Godfrey képviselte a grandiózusságot, a pozitívumot ebben a korszakban, de ő maga is elveszti a fényét. Mély kapcsolata van a főszereplőnkkel (Fényvesztett, Tarnished). Godfrey sokféleképpen képviseli azt, amit a játékos karaktere is, és mély kapcsolatot szimbolizál a játékossal: valaki, aki régen fényes volt, de elvesztette azt és a mélybe zuhant.

Az Elden Ring február 25-én érkezik PlayStation 5-re, Xbox Seriesre, PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra.

Forrás: WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu