Egy csalásokra szakosodott weboldalt perelt be az Activision Blizzard

Az EngineOwning néven futó site-tól a Call of Duty kiadója, az Activision Blizzard példaértékű, továbbá büntető jellegű kártérítést követel.

 

Az Activision Blizzard szépen kezdte az évet, ugyanis az év második munkanapján, január 4-én nyújtotta be a keresetet az Egyesült Államok központi kaliforniai kerületi bíróságán. Ebben megemlítette, hogy a tisztességtelen verseny, a csalásvédelmi eszközöket kijátszó eszközökkel való kereskedelem merült fel panaszként.

A keresetben az olvasható az amúgy németországi székhelyű EngineOwningról, hogy „népszerű online multiplayer játékokhoz, elsősorban a [Call of Duty] játékokhoz készült rosszindulatú csalások és hackek portfóliójának fejlesztésével, értékesítésével, terjesztésével, marketingjével és kihasználásával foglalkozik”. Pár példa: aimbot (azaz automatikusan céloz nekünk), automatikus tüzelés, a többi játékos helyének megmutatása. Az árazás azért picit meredek: három napra 4,5 euró (kb. 1620 forint), három hónapra (vagy pontosabban kilencven napra) pedig 140 euró, azaz több mint 50 ezer forint!

A kiadó érvelése szerint az EngineOwning által terjesztett csalások masszív és helyrehozhatatlan károkat okozott az Activision Blizzard jó hírnevében, valamint jelentős bevételkiesést okozott. Ezért is akarnak Bobby Kotickék (mert igen, továbbra is ő az ActiBlizz vezérigazgatója…) nem kevés pénzt. Jöjjön egy újabb idézet a keresetből: „Mivel a Call of Duty játékok olyan népszerűek, az olyan gátlástalan személyek és cégek mint az [EngineOwning] gyakran próbálják kihasználni a játékokat saját személyes nyereségük és profitjuk érdekében csalások, hackek és más rosszindulatú szoftverek értékesítésével, jól tudva, hogy ezzel tönkreteszik a többi játékos élményét és kárt okoznak az Activision Blizzardnak.”

Az Activision Blizzard a Call of Duty: Warzone-ból már több mint fél millió fiókot tiltott ki (és ez a Call of Duty: Vanguardban is megmaradt: egy kitiltás az előző részekből itt is érvényes maradt; a Ricochet anti-csalás rendszer is működik már), tavaly pedig a User Visiont, egy aimbot eszközt is eltett láb alól. Az EngineOwning amúgy több másik játékhoz (Halo Infinite, Splitgate, Titanfall 2, Battlefield V…) is kínál csalásokat.

Forrás: Gamesindustry

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu