Az Instagram blokkolta az iráni légikatasztrófáról megemlékező hashtaget

TECH HÍREK – Az Instagram blokkolta az iráni biztonsági erők által két évvel ezelőtt lelőtt ukrán utasszállító repülőgép áldozatainak emlékére használt hashtaget használó bejegyzéseket.

 

 

Meglepődve tapasztalták a 176 áldozat családtagjai, hogy az Instagramon az #IWillLightACandletoo hashtaggel, illetve annak perzsa változatával ellátott posztok nem láthatóak a felhasználók számára.

Egy kiberbiztonsági szakértő szerint előfordulhat, hogy Irán rendezte meg a blokkolást a posztok bejelentésével.

A közösségi médiaóriás szerint a hashtaget „tévedésből korlátozták”

Az Ukraine International Airlines PS752-es járatát két rakéta találta el, miután 2020. január 8-án Teheránból felszállt. Irán emberi mulasztásnak tekintette a katasztrófát, mondván, hogy egy légvédelmi egység összetévesztette a Boeing 737-800-ast egy amerikai rakétával.

A borzalmas szerencsétlenségben a személyzet kilenc tagja és 167 utasa vesztette életét. Ukrajna elutasította a balesetet iráni vizsgálatának eredményeit, mint az igazság eltitkolására irányuló „cinikus kísérletet.”

A The Association of Families of the Victims a szolidaritás jeleként kezdte használni a #IWillLightACandletoo hashtaget néhány nappal a baleset második évfordulója előtt, de azt tapasztalta, hogy a megjelölést letiltották.

„Mélységesen kiábrándító volt, semmi sértő nincs a hashtagekben, de sajnos az olyan nagy cégeket, mint a Facebook [ma már Meta a neve, és amely az Instagram tulajdonosa] könnyen megtéveszthetik az autoriter rezsimek kiberhadseregei” – mondta Hamed Esmaeilion, az egyesület szóvivője, aki feleségét és lányát is elvesztette az incidensben.

 

 

(Kép forrása: BBC)

 

 

Az Instagram automatikus válasza szerint a posztokat „korlátozták, mert a közösség jelentett néhány olyan tartalmat, amely nem felel meg az Instagram közösségi irányelveinek”

Nem világos, hogy ki és miért jelentette a hashtaget, de Amir Rashidi közel-keleti kiberbiztonsági szakértő azt gyanítja, hogy az egészet megrendezték.

„Valószínű, hogy Iránhoz közeli felhasználók jelentették a hashtaget, és a helyi politikát nem eléggé ismerő botok úgy döntöttek, hogy letiltják őket. Ez lehetővé teszi az autoriter rezsimek számára, hogy kihasználják a közösségi médiaplatformokat” – mondta Rashidi, a Miaan Group digitális jogokért és biztonságért felelős igazgatója.

A blokkot csaknem 24 óra elteltével oldották fel, és csak azután, hogy több perzsa nyelvű aktivista és médiaszervezet felkereste az Instagram/Meta-t.

A BBC megkeresésére a Meta szóvivője azt mondta: „Tudomásunkra jutott, hogy a tageket tévedésből korlátozták, és gyorsan dolgoztunk a hiba kijavításán. Most már a szokásos módon használhatjátok ezeket a hashtageket, és nagyon sajnáljuk az okozott kellemetlenségeket és zavart.”

De nem ez az egyetlen eset, amikor egy hashtaget vagy egy posztot korlátozott az Instagram.

Több iráni felhasználó szerint az Instagram az elmúlt hetekben a videók erőszakos jellegére hivatkozva tiltotta be a rendőri brutalitást bemutató tartalmakat.

Forrás: Espanol.news

Spread the love
Avatar photo
"Historian by profession, gamer since historical times."

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu