Phil Spencer: rekord Call of Duty- és World of Warcraft-játékosszám öt éven belül!

Phil Spencer elég nagy célt tűzött ki maga elé (pláne úgy, hogy ugye az amerikai Szövetségi Kereskedelmi Bizottság, az FTC még nem bólintott rá az Activision Blizzard felvásárlására, amit még az Európai Unióban is elgáncsolhatnak…).

 

Tegnap itt már beszámoltunk arról, ahogy Spencer kifejezte: a Bethesda legtöbbet játszott címeként szeretné látni a novemberben érkező Starfieldet, ami Todd Howard következő nagy dobása lesz (és ezután neki a The Elder Scrolls VI-tal kell foglalkoznia, mivel ezt egyszerre jelentette be az E3-on a Bethesda első új IP-jével több mint két évtized után). De az Axiosnak író Stephen Totilo a Twitteren további témákat említett a vele készített interjúból. Annyit nyugodtan kimondhatunk Spencerről, hogy optimizmusban nincs hiány…

Tetszik neki a Forza Horizon 5 és a Halo Infinite statisztikája, és azt is kedveli, hogy az első Psychonautshoz képest mennyien játszottak a másodikkal. Ezt ugye Todd Howard és a Starfield esetében is elképzelte, de ennél előrelátóbban az Activision és a Blizzard húzó IP-ire is utalt, hiszen a Call of Duty az Activisiontől, a World of Warcraft pedig a Blizzardtól juthat a Microsoft kezébe (és róluk ugye írtuk, hogy nem lesznek még a felvásárlás lezárásával sem éllovasok).

Spencer szeretné, ha 2027 elejére többen játszanák a Call of Duty-t, a World of Warcraftot és a Candy Crusht (ez pedig a kiadókonglomerátum mobilos Kingjének ékköve) mint most, mert szerinte hozzáférhetőbbek lesznek a játékok az emberek számára mint manapság. Hogyan is szeretné ezt elérni? Nos, az Xbox főnöke nem nagyon fejtette ki. Úgy látja, hogy sokan kérdezik, mikor emeli meg a Microsoft a Game Pass-előfizetés árát, mert annyi stúdiót vásárol a redmondi cég, hogy egyszer erre kell kényszerülnie, igaz, az utóbbi kb. négy évben nem volt erre példa. Olyasmit is hallott már, hogy mire éllovas lesz az Xbox, elkezdenek exkluzív megállapodásokat kötni, mert a brand történetében volt erre példa. Spencer pedig kimondta, hogy csak az előttük álló döntések meghozatalával tud foglalkozni, miközben tisztán kifejezik a céljaikat.

Nem tiszta, de reális: a Netflix videojátékos megoldásává erősítenék a Game Pass-t, és erre ácsingózik Spencer is. Így elérhetik a nagyobb közösséget. De mi lesz, ha ez nem következik be?

Forrás: WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu