Hivatalos angol lokalizációra kérleli a Nintendót a Mother 3 producere

A nyugaton Earthboundként ismert sorozat, a Mother harmadik felvonása teljesen érthetetlen módon csak Japánban jött ki, holott lett volna 2006-ban is kereslet rá angol nyelven.

 

Ez hosszú történet lesz, de összefoglaljuk. Itoi Shigesato játéka, a Mother 1989. július 27-én jelent meg Japánban a Famicomra. A JRPG merőben más volt az addigiakkal szemben: főszereplője egy 12 éves fiú, Ninten volt, aki pszichés erőkkel rendelkezett, és megmentette a világot Gyiyg-től (kb. így lehet latin betűkkel leírni a földönkívülit). A történetet nem feszegetjük; a Nintendo amerikai megjelenéssel is tervezett, de az Earth Bound néven futó játék végül hivatalos NES megjelenést nem kapott. A ROM a prototípusból kiszivárgott, majd a Nintendo Wii U-n hivatalos formában elérhető lett az Earthbound Beginnings, azaz a második rész után az első is hivatalos, angol nyelvű megjelenést kapott, igaz, csak digitálisan.

A folytatás már Super Famicomra jött ki 1994 augusztusában Japánban, de az Ape, Itoi stúdiója itt már segítségre szorult. Itt lépett be a képbe a HAL Laboratory, ahol egy bizonyos Iwata Satoru, a Nintendo későbbi elnökének zsenialitása is kellett, hogy az addig keserves fejlesztésből egy ütős játék kerekedjen ki. Japánban több mint fél millió eladást hoztak össze belőle (és a földönkívüli főgonosz, immáron Giygas néven, de visszatért, hogy megkeserítse Ness és csapatának életét…), de az 1995 augusztusi, Earthbound néven kiadott lokalizáció Észak-Amerikában mindössze 140 ezer eladást mutatott fel a SNES-en. A marketing is kicsit meredek volt, de a számok sajnos nem hazudnak. A rajongói tábor idővel azért kialakult.

A Mother 3 aztán először a Nintendo 64-re készült, de a projekt végül a szemetesben végezte. A játékot Itoi nem adta fel, és eléggé poénos módon erősítette meg, hogy készül vele: a Mother 1+2, a két addigi rész GBA-s portjának első reklámjának a végén közölte, hogy hoppá, GBA-ra tart a „hármas anya”! A Mother 3 végül 2006 áprilisában jött ki a GBA-ra, azaz akkor már nagyot menetelt a Nintendo DS (és ugye ekkor Iwata vezette már a Nintendót!), így valamelyest elavult technológiára jött ki az RPG, ami a pszichés erőket megtartotta, de azért voltak eltérések az addigiakhoz képest.

Ez az egész fontos kontextusként, úgyhogy térjünk rá a jelenre. A Nintendo Switch Online-on a nagy N bővített az Earthbound Beginningsszel és az Earthbounddal. Szóval a japán cég nem feledkezett meg Itoi munkásságáról, és a Mother 3 producere, Kameoka Shinichi fel is buzdult ezen. A Nintendo Everythingnek azt nyilatkozta, hogy az első részhez hasonlóan a harmadikat is lokalizálni (vagy lefordítani!) kellene. (A rajongók már lefordították amúgy…)

Ahogy a rajongók, úgy ő is örülne, ha a Mother 3 Európában és Észak-Amerikában is megjelenne. Itoi pedig a fentebb linkelt tweetben beágyazott videóban azt mondta, hogy ő régóta várt a Mother Nintendo Switch-es megjelenésére, és örül neki, mert ha bármikor összefut valakivel, aki a három játékát fiatalabb korában játszotta, az neki olyan, mintha egy baráttal találkozna. Most pedig bárki játszhat az első két résszel, így akár ükunokái is lehetnének azok, akik most először ülnének fiatalon neki. Ez boldoggá teszi őt.

Vajon a Nintendo meddig hagyja érintetlenül a Mother 3-at? Most már nem ők cenzúrázzák a nyugati verziókat a játékaikban (régebben ez az Earthboundot is érintette!), hanem a Sony cenzúrázgat (erről épp tegnap írtunk!).

Forrás: VGC

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu