Márciusban jön egy nagyobb PlayStation-műsor?

Van élet a már megjelent Horizon Forbidden Westen és a nemsokára megérkező Gran Turismo 7-en túl is: a két cross-gen játék után további nagy dobásokkal készül a PlayStation, és ezeket egyszer be kell jelenteni…

 

Egy State of Play vagy egy PlayStation Showcase műsor érkezhet a tavasz első hónapja során. Tom Henderson indította el az egészet a Twitteren azzal, hogy bár nincsen ilyen tekintetben bennfentes információja, valami szerinte biztosan történik márciusban, ugyanis túl sok jel erre mutat. Ezt aztán szépen alá is támasztotta az Xbox Era podcast egyik műsorvezetője, Shpeshal Nick: szerinte is történni fog valami nemsokára, és ezt „a jó show-nak” nevezte…

Henderson aztán spekulálni kezdett, hogy miért jöhet márciusban egy műsor. A forrásaira hivatkozva a Warner az utóbbi néhány hónapban be akarta már jobban is mutatni a Hogwarts Legacy-t, ami továbbra is 2022-re van tervezve, de a Sony eddig nem adott lehetőséget a kiadónak a bemutatóra. A Square Enix decemberben annyit mondott, hogy tavasszal (ami hivatalosan március 20-án kezdődik) többet is fog mondani a Final Fantasy XVI-ról. Aztán a forrásaira utalva azt is mondta, hogy több The Last of Us projekt tart a célvonal felé, és ezek 2022 végén, 2023 elején megjöhetnek, és ő elvárja, hogy ha valóban a karácsonyi rohamra tervez velük a Sony, akkor mutasson is belőlük valamit.

Decemberben a Bloomberg írt arról is, hogy az Xbox Game Passhoz hasonló szolgáltatást tervez a Sony, aminek kódneve Project Spartacus, és ennek rajtját is tavaszra tették; aztán a Sony leleplezte nemrég a PlayStation VR2 kinézetét, de az árazás, megjelenési időszak, és a nyitócímek kapcsán még mindig néma a cég. Ha valóban az év végére tervez a headsettel a Sony, akkor erről is nemsokára beszélnie kell…

Aztán közel két éve, 2020 áprilisában a VGC beszámolt egy Resident Evil 4 Remake-ről, ami akkor 2022-re lett beidőzítve, és a Fanbyte február során arról számolt be, hogy a Capcom 2022 elején leleplezheti a rebooton átesett projektet.

Aztán a God of War Ragnarok is idén érkezik, de nincs még megjelenési dátum, így egy új trailer és a rajt közlése márciusban ideális lenne, a megjelenéshez közelítve pedig egy további State of Play és részletes videó belőle logikus lenne. Aztán Henderson a saját forrásaira és a VGC-re hivatkozva azt állítja, hogy a Firesprite dolgozik a Twisted Metal feltámasztásán, és 2023-ban jöhet, nemsokára pedig állásajánlat gyanánt egy kisebb teaser/bejelentés is értelmes lépésnek tűnne. 2022 első felében pedig sok indie cím mellett jön a Hello Neighbor 2, a Salt & Sacrifice és a Post Void is, és bár ezek egy indie showcase részeként már felbukkantak, a Sony-nak sosem ártana az indie-k támogatása. Végezetül pedig annyit írt, hogy a Marvel’s Spider-Man 2 és a Marvel’s Wolverine az év második feléig szerinte nem fog felbukkanni, mivel 2023-2024 folyamán érkeznének.

Mindez nem hivatalos, de abszolút logikusnak tűnik

Forrás: WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu