Személyesen megrendezett lesz az idei Tokyo Game Show, de lesznek online elemek is

A Tokyo Game Show a tervek szerint visszatér a régi kerékvágásba: a látogatóknak és az üzleti ügyfeleknek is személyes jelenlétet biztosítanak a szervezők.

 

A CESA (Computer Entertainment Supplier’s Association) bejelentette, hogy az idei Tokyo Game Show (innentől TGS) szeptember 15-étől 18-áig tart majd Chibában, a Makuhari Messében. A japán rendezvény első két napja az üzleti látogatóknak lesz zárt nap, míg a második két napon már a nyilvánosság is beléphet a kapukon. Az általános belépésre már a második üzleti napon, délután kettő órától lehetősélg lesz. 2020-ban teljesen online, tavaly pedig kevert (online és személyes jelenlétet igénylő) formátumot alkalmazott a TGS.

A CESA szerint azért választották idén szlogennek a Semmi sem állíthatja meg a játékot (Nothing Stops Gaming) gondolatot, mert az utóbbi két évben több szórakoztató esemény eltűnt az életünkből, de a játékok mindörökké jobb hangulatot teremtenek, és ezért az idei téma erre az erős elhatározottságra utal. Az idei programokban is lesz élő angol fordítás, és a tavalyi rendezvényből több sikeres műsor visszatér az idei év során.

„A két év alatt egymás után kellett lemondanunk a szórakoztató dolgokról. Hányszor gondoltunk arra, hogy mi történt a napjainkkal? Még akkor is voltak olyan játékok, amik életben tartottak minket. Izgalmas cselekményfordulatok, lebilincselő és fűtött élmények könnyítették meg a mindennapjainkat. A játékok lettek a reményünk. 2022 az az év, amikor megmutatjuk a játékok valódi szellemiségét. A Tokyo Game Show küldetése, hogy megteremtse a reményünket, és még azon is túl is frissítse lehetőségeinket. A példátlan izgalom mindig olyasvalamiből születik, amit soha nem képzeltél el. Nyissuk ki a kaput a játékok élvonalába. Adjunk bátorságot és lelkesedést mindenkinek. Mutassuk meg egymásnak a játékok iránti szeretetünket. Hogy mindenki megoszthassa a „nagyszerű érzést, hogy ebben a korban élünk”. Merüljünk el a játékőrület szívében. Semmi sem állítja meg a játékot!”, írja a CESA jellemzése.

Lesz egy általános kiállítási terület (mind a négy napon nyitva), egy okostelefonos részleg, egy kiterjesztett valóságos (XR = VR+AR, virtuális és augmentált valóság) terület, egy indie szegmens; az egyik helyszínen a jövőbeli játékalkotók futhatnak össze erre szakosodott iskolákkal, és egy területen merchandise-t is vehetünk. Ezek mind a négy napon nyitva lesznek.

Az üzleti részlegen lesznek meeting-lehetőségek (kiállítótól függ, mikor vannak ott), az új csillagok területén ázsiai, kelet-európai és latin-amerikai fejlesztők lehetnek jelen (itt is változó a nyitvatartás), és csak az első két napon nyitva levő területen nyugodt környezetben találkozhatnak üzleti megbeszéléseken a felek. A szervezői programok: online, szeptember 15-én lesznek beszédek, aztán 16-án, szintén online lesz a Sense of Wonder Night, ahol indie koncepciókat mutathatnak be az iparnak a fejlesztők, akik így díjakat nyerhetnek. A TGS során, még nem ismert időpontban online közvetítik a Japan Game Awards 2022 díjátadóját is. 15-én online és személyesen figyelemmel lehet követni az első eSport Conference-et, amit a Japan eSports Union tart meg.

Online programok is lesznek, amiket a TGS weboldalán találhatunk. Lesznek kipróbálható játékdemók is, továbbá online üzleti találkozók is lesznek, végezetül pedig idén visszatér a TGS VR, azaz a virtuális terület.

Forrás: Gematsu

 

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu