Eléggé tartós hardverűnek tűnik a Steam Deck [VIDEO]

Kicsit durvábban is bánhatunk a Valve hordozható PC-jével, de azért túlzásokba ne essünk.

 

Egy YouTube-os, JerryRigEverything nem a szoftveres teljesítményt mérte fel, hanem más megközelítésből nyúzta (akár szó szerint is értve…) a Steam Decket. Görbítés, karcolás, a kijelző lángba tartása… így nézte meg, hogy mennyire is tekinthető tartósnak Gabe Newellék masinája. Először megkarcolta a kijelzőt, és arra a következtetésre jutott, hogy a legdrágább (650 dolláros, forintban euróból átszámítva több mint negyed millió forint, plusz importköltségek…) verzió kijelzője valamelyest rosszabb a két alsóbb kategóriájúénál, ugyanis a tükröződésgátló felület rajta kevésbé ellenállóbb a karcolások ellen.

Ezután egy borotvát kapott a hardver, amivel a gombok tartósságát vizsgálta meg, de magát a felületet is „kezelte” (ami pontosan olyan hangzást eredményez, mint amikor a körmünkkel a krétás táblát karcoljuk), majd a hátoldalára is rajzolt így egy Tesla-szelepet, ami szójáték a Valve nevére utalva. Aztán jött a lángteszt: ez nem okozott maradandó kárt a képernyőn, ami az IPS-kijelzőktől elvárható. A görbítés, hajlítgatás sem károsította meg a Steam Decket, amit így elég tartósnak nevezhetünk. Az illető a későbbiekben darabokra is szedi a készüléket, amit a Valve javításbarátnak nevez.

Eközben a Valve működésre tudta bírni a Final Fantasy XIV-et a Steam Decken, miután a Square Enix launcherfrissítése padlóra vágta a Valve készülékén a támogatottságot. A legújabb, kísérleti Proton-frissítés ezt viszont kijavítja, így a japán kiadó MMO-ját ismét játszhatjuk a hordozható számítógépen.

További támogatott játékok a kísérleti programkódban: Age of Chivalry, Chrono Cross: The Radical Dreamer Edition, Saviors of Sapphire Wings/Stranger of Sword City Revisited, Iragon: Prologue, One Piece: Pirate Warriors 4, Atelier Meruru, Warhammer: End Times – Vermintide, Star Wars Episode I Racer, Gary Grigsby’s War in the East, Gary Grigsby’s War in the West, Beneath a Steel Sky, We Were Here Forever, Cities XXL, Cladun X2, Succubus x Saint, Cursed Armor. Az Elden Ring és a Deathloop kiakadásait is kijavítja ez a frissítés.

De azért ne borotváljuk a Steam Decket. Nem arra való.

Forrás: PCGamer, PCGamer

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu