Már-már nevetséges marketinges húzással próbálkozik a Diablo IV!

Igaz, ez annyira nem olyan groteszk mint amit két évtizede az Acclaim próbált a Shadow Man: 2econd Coming esetében.

 

A 2002 februárjában (Európában pedig márciusban) megjelent PS2-exkluzív esetében ugyanis az Acclaim úgy hirdette a játékot (aminek első részéből nemrég megjelent egy korrekt Remastered változat, és ha kimaradt volna az 1999-es eredeti, egy próbát megér!), hogy sírkövekre helyezett reklámot, és a nemrég elhunytak síremlékére rakott reklámért pénzt adott volna a kiadó, ami hozzátette, hogy „főleg a szegényebb családok” számára lehet érdekes az ajánlat. Groteszk, nem?

Nos, ehhez viszonylag közel van az Activision Blizzard próbálkozása, igaz, ennek maradandó eredménye is lesz azoknál, akik bevállalják ezt az egészet. A Blizzard a Twitteren közölte, hogy tetoválóművészekkel állt össze a Hell’s Ink eseménysorozatért. A közösségi médiában nyereményjátékon győztes személyek egyedi tetoválást kapnak elismert tetoválóktól. Ők már ki lettek választva, de bárki kaphat flash tattoo-t (ez magyarul kb. tervnek, elképzelésnek, ötletnek értendő), és aki ilyesmihez jut, egy kártyát is kap a Diablo IV bétájához, továbbá a teljes játékot is megszerzi így digitális formában…

Csak ne felejtsük, hogy a Diablo franchise renoméja június eleje óta romokban hever, ugyanis a Diablo Immortal, a free-to-play PC-re, iOS-re és Androidra megjelent játék bár anyagilag felfoghatatlan módon sikeres az Activision Blizzardnak, elképzelhetetlenül sok pénzt kell költeni arra, hogy az endgame, a játék vége során erősíthessük a karakterünket. És pillanatok alatt felbukkannak a mikrotranzakciók, amik idővel egyre drágábbak és drágábbak lesznek, ahogy haladunk előre a történetben.

Július 16-án már Los Angelesben megtartották az első Hell’s Inket. 23-án Chicago (Mayday Tattoo Co.), 30-án New York (Inked NYC), augusztus 6-án Miami (Till the End Tattoos), 13-án London (Noir Ink Studio), 18-án Berlin (Das Kabinett Studio), szeptember 3-án Melbourne (Oculus Tattoo), 10-én pedig Sydney (Little Tokyo Tattoo) kap lehetőséget az ilyen marketinges húzásra. A kiszolgálás érkezési sorrendben történik, további részletek itt.

Kissé kétségbeesett lépésnek tűnik.

Forrás: PSL

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu