Saints Row – Visszatért a viccesen teszkós GTA, ezúttal rebootként

TESZT – A 2006-ban, még az első Xboxra megjelent első Saints Row egy egyszerű, „teszkós” GTA volt, amely túl sok stílusérzék híján egyszerűen csak majmolni próbálta az akkoriban tetőfokára hágott GTA-őrületet. A Volition aztán rájött, hogy kellő humorral és a GTA-kra nem jellemző igazi őrült, teljesen irreális gameplay-el (meg ufókkal) saját, egyedi stílust alakítson ki és pár nagysikerű folytatást is letettek az asztalra. A Saints Row most rebootként tér vissza, némileg megkomolyodott (ufók most nincsenek), de a „mai fiatalok” laza stílusához igazított, „menő” sztorival. Legalábbis ez volt a cél…

 

 

Steve Buscemi-nek van az az örökzöld mémje, amelyben egy leharcolt, bőven 50 feletti magánnyomozóként úgy próbál beépülni fiatalok közé, hogy valamilyen iszonyúan béna, „laza, fiatalos” ruhát vesz fel, hátracsapott baseball sapkával és egy gördeszkával a hátán, „How do you do, fellow kids?” szöveggel megközelítve őket. (Persze közröhej tárgyává téve magát.) Onnan jutott eszembe ez a kacagtató mém, ahogy a Saints Row fejlesztői is izzadtságszagúan próbálták magukat a mai „fiatalok” igényeihez igazítani ezzel a szándékosan „edgy” reboottal, teljesen új, „vicces és laza” sztorival és szereplőgárdával – miközben a gameplay nem sokat változott. No de nézzük a részleteket…

 

 

„Realizmus” és Saints Row…

 

Amikor az első, 2006-os Saints Row eredeti története elindult, te csak egy senki, egyszerű bűnöző voltál, aki csatlakozott egy bandához, hogy embereket öljön és pénzt keressen. Azóta sokat változott a sorozat, hiszen, ha megnézzük a legújabb Saints Row játékokat, akkor már űrlények ellen harcolsz az űrben, szuperképességekkel. Annyira „túltolta” már magát ez a sorozat, teljesen elrugaszkodva a valóságtól, hogy a Volition részéről érthető volt, hogy egy földhözragadtabb reboot keretében kissé visszavegyen a sci-fiből.

No persze, nincs semmi igazán „földhözragadt” abban, hogy egy 69 mérföld per órával száguldó autó tetején fekszel és egy rohamfegyverrel lövöldözöl a rendőrökre, akik öt perc múlva elfelejtenek téged, de itt legalább nincsenek ufók. A narratíva pedig relatíve értelmes, még ha nem is kapnak BAFTA-díjat a fejlesztők a sztoriért.

A Saints Row úgy indul, hogy négy főhős, köztük a játszható karakter, különböző bandáknak dolgozik a kitalált Santo Ileso városában. Ugyanazért csatlakoznak, amiért bárki más is csatlakozna: a pénzért. Ezeknek a karaktereknek egyszerűen csak ki kell fizetniük a számláikat. Az általunk irányított noname hős a Marshall Defense Industries-nél kezd el dolgozni. A társaid pedig: Neenah (szerelő és sofőr – Los Panteros), Kevin (DJ és rablás végrehajtó – Idols), és Eli (tervező – MBA diplomával rendelkező üzleti vállalkozó). Eleinte kicsit irritáló, és erőltetetten „modern” fiatalok, de később szerethetővé válnak – igaz, őket sem fogjuk Mike, Trevor és Franklin mellett felemlegetni a GTA V-ből.

SPOILER-ezni nem szeretnék, de a lényeg, hogy hőseink egy idő után kilépnek a saját csoportjaikból, és összeállnak, hogy saját bandát alapítsanak – mindezt pusztán a túlélés szükségszerűségéből teszik. A fősztori tulajdonképpen innen kezdődik, leginkább a „tisztes középszint” és a „szegény ember Tarantinója” szavak jutottak róla eszembe, a már említett, „how do you do fellow kids?” mémre is emlékeztetve, avagy: „szóljunk a mai fiatalokhoz”. Két szóval jellemezve a játék történét: „Fantával elmegy”.

 

 

Teszkós GTA

 

Persze, a Saints Row-t sosem a történetéért szerettük, de valahogy ez a középszerűség a legfőbb jellemzője a játéknak minden egyéb téren. Kezdjük mindjárt a játékmenettel, amely az ufók hiányát leszámítva sok mindenben nem változott. Továbbra is őrült, kaotikus küldetésekben vehetünk részt, eszement akcióval, hatalmas tűzharcokkal, robbanásokkal és persze zéró realizmussal. Utóbbihoz a sajnos a rendkívül összecsapott irányítás és célzás is hozzátartozik, amely különösen az általunk tesztelt PlayStation 5-ös verzióra jellemző. Valahogy érződik, hogy ezt a játékot inkább PC-re fejlesztették, mert hősünk kissé „lebegő” irányítása, a célzás és célra tartás, meg egyáltalán az akció általános feelingje kényelmetlenebb gamepaddal, mint az egér+billentyűzet kombóval, amelyről az előzetesek sokkal pozitívabban írtak.

A konzolon béna irányítás ellenére, a közepesre állított nehézségi szinten ritkán patkoltam el, de ez amiatt is volt, mert az ellenség mesterséges intelligenciája, mint olyan, mintha nem is létezne. A különféle vad bandákból álló ellenség fedezékbe szinte sosem vonul, csak állnak ott tömegesen, mint Pisti a vérzivatarban és lőnek ránk, mintha nem lenne holnap, egyesek meg különféle kézifegyverekkel próbálnak véget vetni az életünknek. Az, hogy sebesülnek és gyorsan meghalnak, a legcsekélyebb mértékben sem zavarja őket.

A hagyományos TPS akció mellett találkoztam olyan autós, kamionokat üldözős, járművekről átugrálós jelenettel is, amely mintha az Uncharted 4 hasonló akciórészét szerette volna lekoppintani – csak éppen ezen a téren is csak béna másolat. A megfelelő szintű grafika, a fizika, a színvonalas tűzharc és ökölharcok innen mind-mind hiányoznak, szóval erről a játékrészről is a „teszkós másolat” kifejezések jutottak csak eszembe.

Ha tehát az akciórészt nézzük, az egésznek olyan 2000-es évek eleji akciójátékos feelingje van, amely tényleg nagyjából az első Xboxos Saints Row színvonalára emlékeztet. Nem igazán pozitív értelemben…

 

 

„Pées három”, télen-nyáron

 

Ha most a 60 FPS-től és a 4K-tól eltekintünk, akkor a Saints Row grafikáka is nagyjában a két generációval korábban jellemző, PS3-Xbox 360-as színvonalat idézi. Ez a környezet, a karakterek és a járművek kidolgozására egyaránt jellemző. A textúrák elnagyoltak, a Las Vegasra hajazó környezet révén az épületek ugyan csiricsárék, de a ray tracing, vagy legalább valamilyen tisztességes tükröződés hiánya révén igencsak fapadosak, a növényzet kidolgozása úgyszintén. Ugyanez jellemző a karakterekre is: az arcok alacsony poligonszáma, az arcvonások kidolgozatlansága, a hajazatok, illetve általuk vetett árnyékok, vagy a jellegzetes anti-aliasing hibák is a klasszikus PS3-as szintet idézik – abból is gyengébbiket, mert az első PS3-as Last of Us szintjének ez a PS5-ös játék a közelébe sem ér.

Az elavult grafikánál már csak a fizika gyengébb: az általunk irányított karakter, vagy a különféle járgányok mintha a földön, szappanon csúsznának, lebegnének, nincs semmilyen nehézségi erejük, súlyuk, tömegük. Ez különösen akkor feltűnő, amikor hősünkkel ugrálunk, vagy az autók feldőlnek, a másiknak ütődnek stb. Lehet, hogy a régi GTA-k, vagy az első Saints Row idejében még ez a fizika szódával elment, de 2022-ben elfogadhatatlan.

 

 

Ha nem vársz túl korszakalkotót, talán nem fogsz csalódni

 

A Saints Row-t rebootnak nevezni eléggé eufémizmus: bár az ufók tényleg eltűntek, és a sztori talán kicsit helyenként összeszedettebb, de a játékmenet, a mesterséges intelligencia, az akciók, a grafika, a fizika és az egész feeling tekintetében inkább a 2000-es évek elején járunk. Ha nem vársz Unchartedet, vagy GTA-t ettől a játéktól, el lehet vele szórakozni, de 2022-ben mindez azért elég harmatos.

-BadSector-

Pro:

+ Örült, non-stop akció, aki erre vágyik
+ Helyenként vicces sztori és érdekesebb karakterek
+ A karaktered fejlesztése

Kontra:

– Teszkós GTA- és Uncharted-másolat gameplay
– Elavult grafika és fizika
– Izzadtságszagúan erőlködik, hogy a „mai fiatalokat” megtalálja


Kiadó: THQ

Fejlesztő: Volition

Stílus: GTA-klón TPS akció

Megjelenés: 2022. augusztus 23.

Saints Row

Játékmenet - 5.8
Grafika - 5.2
Történet - 5.6
Zene/hangok - 5.4
Hangulat - 6.2

5.6

KÖZEPES

A Saints Row-t rebootnak nevezni eléggé eufémizmus: bár az ufók tényleg eltűntek, és a sztori talán kicsit helyenként összeszedettebb, de a játékmenet, a mesterséges intelligencia, az akciók, a grafika, a fizika és az egész feeling tekintetében inkább a 2000-es évek elején járunk. Ha nem vársz Unchartedet, vagy GTA-t ettől a játéktól, el lehet vele szórakozni, de 2022-ben mindez azért elég harmatos.

User Rating: 2.4 ( 1 votes)

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines – including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu