Más szemszöget ad a létünkről a Starfield, állítja a zeneszerző

Inon Zur szerint a játék hatalmas lesz (de legyünk őszinték, ezt várjuk Todd Howardtól…).

 

Zur, a jól ismert izraeli-amerikai zeneszerző a Nikhil Hogan Show-n adott interjút a YouTube-on. Szinte biztos, hogy hallhattuk már munkáját (néhány játék: Baldur’s Gate II: Throne of Bhaal, Fallout 3, Dragon Age: Origins, Fallout: New Vegas, Fallout 4, Dragon Age II, Dragon’s Dogma, Fallout 76), úgyhogy nem csoda, hogy az ő taktusai bukkannak fel Howard következő játékában. (Már a 2018-as teaserben felbukkanó motívum is kiváló volt…)

Zur ezt mondta a Starfieldről: „A Starfield egy mély játék, filozófiai játék. Ha játszani akarsz vele, akkor sok mindent felemészt a lényedből. Azt hiszem, hogy a Starfield után bár nem mondanám, hogy megváltozott ember leszel, de mindenképpen más perspektívát ad majd neked; talán egy mélyebb perspektívát az egész lényednek. Méretét tekintve a Starfield egy hatalmas játék, legalább kétszer akkora mint a Bethesda eddigi legnagyobb játéka. Alapfeltevése és a bátorság, hogy kérdéseket tegyünk fel és megpróbáljunk válaszolni rájuk, tulajdonképpen a Starfield középpontjában áll.

Ez több mint egy újabb lövöldözős vagy RPG játék: valóban nagyon bátor lépést tesz egy olyan területre, ami sokkal filozofikusabb. Ez nem arról szól, hogy hogyan néz ki, vagy hogy milyen a játékmenet (de igaz, hogy ezek is hihetetlenek), hanem a történetről és arról, hogy a Starfieldben tényleg a saját történetedet írhatod meg a történeten belül. Képes leszel kérdéseket feltenni, megkeresni a válaszukat, és talán meg is kapod majd őket,” mondja Zur.

A Starfield, ami a Bethesda Game Studios első új IP-je lesz több mint két és fél évtized után, 2023 első felében fog megjelenni Xbox Seriesre és PC-re. Mivel a Bethesda az Xbox Gme Studios része, értelemszerűen a megjelenés napjától kezdve elérhető lesz az Xbox Game Passon is. Addigra talán már hazánkban is elérhető lesz „a családi csomag” az előfizetésből, ami Friends & Family néven futhat majd külföldön (erről nemrég írtunk).

Forrás: WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu