Az amerikai hadsereg hamarosan megkapja első HoloLens-szállítmányát

TECH HÍREK – A 22 milliárd dolláros (mai értéken kb. 8800 milliárd forintos!) szerződésben berendelt headset-készlet első csomagját hamarosan leszállítja a Microsoft az Egyesült Államok hadseregének.

 

A Microsoft HoloLens a redmondi cég kiterjesztett valóságú (augmented reality, AR) headsete, és először a nyilvánosság 2015-ben láthatta, ám a fogyasztói megjelenéssel kapcsolatban a techcég hallgat, miközben az amerikai hadsereg érdeklődéséről sokkal többet lehetett hallani. 2018-ban egy 480 millió dolláros (mai értéken 192 milliárd forintos) egyezményről volt szó, és ennek segítségével a Microsoft a harci küldetések során „a halálosságot” növelte meg. Aztán 2021-ben jött a hivatalos megállapodás, ami 22 milliárd dolláros összegben biztosít a hadseregnek katonai szintű HoloLens-ellátást.

Azóta egy kis idő eltelt, de a Bloomberg most arról számolt be, hogy elkezdte kiszállítani a hadseregnek a HoloLenseket. Azért volt késés, mert a rendszernek komoly finomhangolásra volt szüksége, hogy komolyan készen álljon a hadsereg elvárásaira… miközben a HoloLens csapatban és vezetőségben kicsit turbulens helyzetről lehetett hallani, ami szintén hátráltató tényező volt. A HoloLens amúgy egy kijelzőt tesz elénk, ami információt biztosít az IVAS nevű rendszeren keresztül. Az Integrated Audio Visual System (azaz integrált audiovizuális rendszer) hasonló ahhoz, amit például egy vadászgép pilótája láthat, ugyanis ott is egy sisakba beépített kijelzőről van szó. Itt annyi a plusz még, hogy éjjellátóval is rendelkezik a HoloLens.

A kijelző képes struktúrákat azonosítani, távolságot mérni, vagy kiemelni a mozgó objektumokat, úgyhogy hasznos technológiáról van szó. Kissé hasonlít egy videojáték kezelőfelületére, ami azért kicsit ijesztően hangzik, mert itt mégis valódi emberek élete foroghat kockán az alkalmazása során. Satya Nadella, a Microsoft vezérigazgatója az alkalmazottak tüntetése után így nyilatkozott: „Elvi döntést hoztunk arról, hogy nem fogjuk visszatartani a technológiát azoktól az intézményektől, amelyeket a demokráciákban azért választottunk, hogy megvédjék az általunk élvezett szabadságjogokat.”

Azért jobb lenne belegondolni, hogy hol lehetne még hasznosan alkalmazni a technológiát. Talán az egészségügyben lehetne komolyabb haszna, nem?

Forrás: PCGamer

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu