A Meta nem ellenzi az Activision Blizzard felvásárlását!

Mark Zuckerberg cége (ami alá a Facebook vagy az Instagram tartozik) szerint nem probléma az, ha a Microsoft a Bethesda (vagy pontosabban annak anyacége, a ZeniMax Media) után az Activision Blizzardot is magához húzza.

 

A CADE, a brazil versenyhatóság kérdéseire a Meta is válaszolt, és ebből megtudtuk, hogy a Meta szerint túlzottan sok tartalom készül, s a játékosok folyamatosan bővítik a tábor méretét, így ebből adódóan a Sony Interactive Entertainment nem fog vérveszteséget elkönyvelni azzal, ha egy nagy kiadó végül a rivális ölébe pottyan még úgy sem, ha annak játékai nagy eséllyel Xbox-exkluzív címekké válnak (legalábbis konzolon, mert a Microsoft ugye a PC-s verziókat mindig egy napon indítja el a konzolos exkluzívokkal, és ezt a Sony-tól valószínűleg soha nem fogjuk látni…).

A Meta szerint nem megfelelő, ha a platform és a hardver alapján szegmentálódik a piac, és a fejlesztési, kiadási küszöb alacsony: „A különböző üzleti modellek megjelenése az elektronikus játékokban (köztük a hagyományos licencmodell, az alkalmazáson belüli vásárlási modell, az előfizetéses modell és az ingyenesen játszható, hirdetéssel támogatott modell) szintén több lehetőséget adott a fejlesztőknek a pénzszerzésre, ami tovább segítette a belépési korlátok csökkentését, és lehetővé tette a fejlesztők számára, hogy tartalmukat a felhasználóik számára a leghatékonyabb módon hozzák forgalomba,” tette hozzá a cég.

A Meta azt is megválaszolta azt a kérdést is, hogy az AAA játékok terén a Microsoft és az Activision Blizzard vetélytársai kik: Sony Interactive Entertainment, Capcom, Electronic Arts, Epic Games, Konami, SEGA, Square Enix, Take-Two Interactive, Tencent, Ubisoft, illetve Warner Bros. Interactive Entertainment. A NetEase mintha lemaradt volna a listáról: ha a Tencent, a másik nagy kínai techóriás ott van, a nemrég a Quantic Dreamet felvásárló NetEase miért nincs?

A CADE-nak a Sony már elmondta a panaszait (egyértelműen ellenzi a felvásárlást), de a Microsoftnak lényegében csak az Egyesült Királyságban van versenyhivatali akadálya.

Forrás: PSL

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu