Fallout 3: szokatlan módon tudta meg Todd Howard, hogy ő fejlesztheti! [VIDEO]

Todd Howard (aki mostanában a Starfielden, illetve a The Elder Scrolls VI-on dolgozik) nem egy SMS, vagy egy közvetlen beszélgetés után csaphatott fel örömmel a levegőbe az ökleivel.

 

A Black Isle Studios, az Interplay RPG-s divíziója hozta létre 1997-ben a Falloutot, amit egy évvel később követett a folytatás. (Ennek egyik fő fejlesztője volt Feargus Urquhart, aki aztán az Obsidiant alapítva létrehozta a Fallout: New Vegas-t, és írtunk róla, hogy egy részt még szeretne készíteni a franchise-ban.) Csakhogy az eredeti 2D-s játékok után a harmadik rész már 3D-s volt, és időben is egy évtized kellett, hogy megvalósuljon!

A Bethesda Game Studios (BGS) megvette a csődbe ment Interplay-től a Fallout licenszét, így ők ülhettek neki „a hármas kiesésnek”, de ennek rendezője, Howard nem épp a megszokott formában tudta meg, hogy zöld utat kapott a játék kivitelezésére. A Fallout 25. évfordulóját ünneplő videóban így emlékezett vissza: „Erre emlékszem: visszamentem az asztalomhoz, és Todd Vaughn, a Bethesda fejlesztési alelnöke egy sárga cetlit hagyott a billentyűzetemen, amin az állt, hogy „A Fallout a tiéd”. Csak ennyi volt rajta. Ezt soha nem fogom elfelejteni. Azt hiszem, sikoltoztam és rohangáltam a stúdióban, mert a csapatban mindenki hallotta, hogy ez egy lehetőség.”

A Fallout 3-at a 2008-as E3-on mutatták be a világnak. Pete Hines, a Bethesda nemzetközi marketingért és kommunikációért felelős senior alelnöke hozzátette, hogy fontos volt Tim Cain, az eredeti Fallout producerének beleegyezése a BGS által kijelölt új irányba: „Meg kellett győződnünk róla, hogy a Falloutos fickónak tetszik a Fallout, amit készítünk.” Csakhogy Cain tartott a változásoktól: „Úgy éreztem, mintha a gyermekemet egy másik család fogadta volna örökbe. Nem annyira arról volt szó, hogy nem szerettem a családot, inkább arról, hogy a babámat másképp nevelték volna mint ahogy… de megigéző, elbűvölő és hihetetlen volt [először látni a Falloutot belső nézetben]. Különösen azt szerettem, amikor tényleg elhagyhattad a Vaultot, és a fény feljött, majd megláttad a Wastelandet.”

Hines hozzátette, „Ez bizonyos szempontból nagy vízválasztó pillanat volt. Azzal, hogy a Falloutot jól akartuk csinálni, visszamentünk azokhoz az emberekhez, akik kitalálták ezt a dolgot, megmutatva nekik, hogy ezt csináljuk.” És közel másfél évtized távlatából talán jó lett az irány, még ha nem is az, amit az első két rész kitűzött.

Forrás: PCGamer

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu