FILMKRITIKA – A háború az emberi élet borzalmas, értelmetlen pazarlása. Ez az alapvető üzenete Edward Berger Nyugaton a helyzet változatlan című háborús filmjének, amely az 1928-as, azonos című német regény alapján készült.

 

 

A film, amelynek világpremierjét először a 2022-es Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon tartották, majd nemrég került fel a Netflixre, átütő erejű vádirata a hadviselésnek, és a nézők elé tárja a fizikai, pénzügyi és pszichológiai áldozatokat, amelyeket az első világháború a német népre mért. Ahelyett, hogy szereplőit dicső hősökként ábrázolná, akik bátran harcolnak a hazájukért, vagy akár optimistán fejezné be a filmet, a Nyugaton a helyzet változatlan elejétől a végéig tragikus, és könyörtelenül, szinte elviselhetetlenül sivár.

 

 

Ez az „echte” háborúellenes háborús film

 

Az eredeti regény, amelyet Erich Maria Remarque írt, hatalmas nemzetközi sikert aratott. A Nyugaton a helyzet változatlan című, nagy sikerű háborús eposzához az első filmes adaptáció 1930-ban készült, majd később, 1979-ben készült egy újabb verzió is Ernest Borgnine és Richard Thomas főszereplésével. Berger filmje ugyanazokat az alapokat követi, mint a klasszikus film, de a mai közönség számára aktualizálva, lenyűgöző látványvilággal, kísérteties, ipari zenével és sokkal, de sokkal több erőszakkal. Ez a film nem mindenkinek való: a képernyőn lejátszódó intenzív vérontás és szenvedés látványa is elég ahhoz, hogy bárkit rémálmaiban kísértsék a képsorok.

Ami azonban még ennél is nyomasztóbb, ha eszünkbe jut, hogy mindez (vagy ennél akár még szörnyűbb háborús események) megtörténtek, és hogy valójában hány ember élt át ilyesmit. Mert bármennyire is kimerítőnek tűnik a szereplők megpróbáltatásai, a legtöbben közülünk soha nem fogják teljesen megérteni, milyen is volt valójában az élet a lövészárkokban. Még akkor sem, ha az idén indult orosz-ukrán háború véres eseményei hasonló szörnyűségeknek teszik ki az emberiséget.

 

 

Mélyen megrázó betekintés az első világháborúba – német szemszögből

 

Berger filmje mesterien van fényképezve és ütemezve, éles, megidéző világháborús képeket kínál. Bár az elmúlt években volt néhány igazán lenyűgöző játékfilm a témában, köztük Steven Spielberg Hadak útján (2011) és Sam Mendes „1917” (2019) című első világháborús filmjei, a Nyugaton a helyzet változatlan tényleg forradalminak tűnik. Ez részben talán miatt is van, mert az események német szemszögből kapjuk; és bár erre már volt persze példa, de ennyire színvonalasan talán csak A tengeralattjáró című filmben sikerült ezt megvalósítani. A legtöbb hollywoodi háborús blockbuster (Ryan közlegény megmentése, Dunkirk stb.), a második világháború idején játszódik és rendszeresen az amerikaiakat és a szövetségeseket pozícionálja hősökként a náci Németország és a tengelyhatalmak ellen, a Nyugaton a helyzet változatlan viszont visszanyúlik ehhez az első világkonfliktushoz, és őszintén mutatja be azokat a körülményeket, amelyek miatt a német fiatalok harcolni akartak a háborúban, valamint a katasztrofális következményeket. Itt nincsenek hősök, vagy hősies események, itt csak áldozatok vannak és kőkemény, értelmetlen mészárlás.

Amitől igazán ütős ez a háborús film, az az, ahogy Berger kamerája az események nagy részét a teljes egészében a katonák szemszögéből mutatja – mind az epikus, nagyszabású csatajeleneteket, mind pedig a köztük lévő csendesebb, privát pillanatokat.

 

 

A fiúk a háborúban harcolnak

 

A történet középpontjában egy katona, Paul Bäumer (Felix Kammerer) áll, aki korát hazudva izgatottan jelentkezik társai mellé. Ezek a fiatalemberek – gyakorlatilag fiúk – valójában örömmel mennek a háborúba, viccelődnek és énekelnek a kiképzésre menet. A propaganda és a tekintélyelvűek által agymosott generáció a fronton a dicsőség és az izgalom lehetőségét látja – a hazáért harcolnak, de a kalandot is keresik. De mi, a nézőközönség, már jól tudjuk, hogy az egész mekkora aljas hazugság.

Ahelyett, hogy a filmet Paul történetével kezdené, Berger inkább egy montázzsal nyit, amely a halál végtelen, arctalan körforgását mutatja be, amely Paul háborúba lépéséig vezet. Ezekben a nyitójelenetekben elképzelhetetlenül sok fiatal férfit mészárolnak le a csatatéren. Holttesteiket tömegesen gyűjtik össze, és szorgalmas munkások visszaszerzik a menthető felszerelést. Ezután ipari futószalagon mossák, javítják és csomagolják újra az egyenruhákat a következő adag lelkes fiatal újonc számára. Ez a hadviselésnek az a fajta ipari húsdarálós szemlélete, amelyről Roger Waters a „The Wall”-ban énekel, és amely nem gyakran szerepel az ilyen típusú filmekben. Amikor Paul megkapja az egyenruháját, észreveszi, hogy már van rajta névtábla. Azt mondják neki, hogy azért küldték vissza, mert „túl kicsi” volt, és hogy ez állandóan előfordul. Tudjuk, hogy az igazság sokkal sötétebb: valaki meghalt abban a kabátban.

 

 

Egy újabb tégla a falban

 

A Nyugaton a helyzet változatlan című filmben nagyon világosan látszik, hogy a hatalom (a „kövér disznók”, ahogy a katonák nevezik őket) nem törődik a katonáival – őket a látszat és a büszkeség érdekli. A filmben a legközelebbi gonoszhoz egy tábornok (Devid Striesow játssza) áll, aki nem ismeri el a vereséget. Nem másért küldi a fiúkat a halálba, mint azért a nyilvánvalóan téves meggyőződéséért, hogy „becsületesebb” meghalni a csatában, mint éhen halni a visszavonulásban – de ő természetesen hátramarad, és a következő lépést tervezgeti a kényelmes és biztonságos hadműveleti bázisáról.

Berger ügyes vizuális elemekkel hangsúlyozza a háborút diktáló gazdag elit és az ágyútöltelékként használt fiatal fiúk közötti egyenlőtlenséget. A homályos, kék színű, telítetlen jelenetekkel szemben, amelyekben Paul a frontvonalon van – ahol a közelgő halál rideg valósága állandóan jelen van -, meleg, buja irodák és vasúti kocsik állnak, ahol a vibráló színekbe öltözött férfiak forró kávét, friss süteményeket és finom bort élveznek – mindezt pattogó, barátságos tűz mellett. Ez a finom hatás érett, árnyalt perspektívát nyújt az akkori politika és prioritások tekintetében. Nem is az a fontos, hogy a tábornok valójában mit mond: az számít, hogy ő luxus helyzetben van, miközben a népe – akik közül sokan 18 év alattiak – nyomorban szenved. Nem a hazug, ideológiától átitatott szavainak, hanem a tetteinek az üzenete számít.

A Nyugaton a helyzet változatlan egyszerre Paul felnőtté válásának útja és egyben egy a végletekig tragikus, kísérteties és kegyetlenül realista elbeszélés. Itt nincs happy end: amikor Paul története véget ér, egy másik katona lép a helyére. Amikor az egyik fiú meghal, egy másik, fiatalabb újonc érkezik, hogy folytassa a körforgást. A fegyverszünet véget vetett a harcoknak, de – ahogy Berger filmje is utal rá – a körülmények hozzájárultak a politikailag instabil Németországhoz, ami megteremtette a terepet a náci párt hatalomátvételéhez és az azt követő második világháború kitöréséhez. A katonák következő generációját folyamatosan táplálják a rendszerbe – akár hónapok, évek vagy évtizedek alatt -, amelyet az velejéig hazug nemzeti ideológia és a nacionalista büszkeség megront, hogy aztán felhasználják, visszaéljenek vele, majd elpusztítsák.

 

 

Vajon vége lesz-e egyszer ennek a körforgásnak?

 

Ez nem olyan probléma, amin társadalmanként túlléptünk – elég csak a terrorista csoportok, a fehér nacionalisták, a neonácik nyugtalanító felemelkedését megvizsgálni az elmúlt évtizedben, vagy az orosz diktatúra véres Ukrajna-ellenes jelenleg is tartó háborújával összevetni ezt a filmet. A Nyugaton a helyzet változatlan azt akarja, hogy tudatában legyünk ennek az abszolút, borzalmas igazságnak: annak, hogy mi mindannyian, még mindig, csak téglák vagyunk a falban és hogy csak remélhetjük, hogy egy nap, talán megtaláljuk a módját, hogy végleg véget vessünk ennek a körforgásnak.

-BadSector-