Joy-Con-kárpótlást követel az Egyesült Királyság egyik fogyasztóvédelmi cége

A Which? szerint a Nintendónak köteles lenne ingyen cserélni a driftelésre hajlamos Joy-Con kontrollereket.

 

A szakszervezet szerint a Joy-Con kontrollerek analóg karjai hajlamosak a driftelésre (magától egy irányba tereli karakterünket akaratunkon kívül akkor is, ha már nem is használjuk az analóg kart, azaz inputot érzékel, amikor erről szó sincs), és ez a probléma nem újkeletű. A Nintendo Switch már lassan hat éve van piacon, és az első néhány éve során gyakori hiba volt, főleg a bal Joy-Con kontrolleren. A nagy N pedig folyamatosan azt állítja, hogy a kontrollereket fejlesztette a 2017-es megjelenése óta, és így sokkal ritkább az új Joy-Conok esetében a driftelés, ám a régebbi hardverekben ez bármikor felbukkanó hiba lehet.

A Which? egy laboratóriumi tesztet végzett, hogy pontosan megtalálja a hiba okát. A por, illetve az elkopó érintkezési pontok közösen okozzák a driftelést, de ezt több másik vizsgálat is kimutatta, és mi is biztosan írtunk már erről a témáról korábban. Azt kéri a szervezet a Nintendótól, hogy független vizsgálatot rendeljen el a Joy-Con driftelésének okainak feltárására, és tegye nyilvánosan hozzáférhetővé a vizsgálat eredményeit és eredményeit; vállalja, hogy a 2017-es megjelenés óta az Egyesült Királyságban értékesített, de azóta driftelési hibával rendelkező Joy-Conokat ingyenesen és „vitathatatlanul” javítsa meg vagy cserélje őket még a garanciaidő letelte után; kártérítési vagy visszatérítési tervet nyújtanak mindazoknak az Egyesült Királyságban, akik bizonyítani tudják, hogy a driftelés miatt cserére szoruló Joy-Conokért fizettek; illetve ezeket népszerűsíteni kell, hogy minden érintett tudjon arról, hogy ingyenes cserét, kártérítést vagy pénzvisszatérítést kaphat.

„A Nintendónak meg kell oldania a problémát, és ingyenes javítást, kártérítést, visszatérítést vagy cserét kell biztosítania minden olyan fogyasztó számára, akit a konzol megjelenése óta érint ez a probléma,” mondta Rocio Concha, a Which? politikai és érdekvédelmi igazgatója. A szervezet már nem először kérte a nagy N-től, hogy belső vizsgálatot kezdeményezzen, ugyanis régebben 919 Switch-tulajdonossal felmérést végzett, és ebből kiderült, hogy 40%-uk (!) Joy-Con driftelést tapasztalt…

Forrás: VGC

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu