Megtörtént a vádemelés a Balan Wonderworld rendezője ellen!

Naka Yuji (aki korábban a Sonic Teamet is vezette) ezzel búcsút is inthet a játékipari karrierjének, mert ezek után nagy eséllyel senki nem akarja majd őt alkalmazni.

 

Már két alkalommal is beszámoltunk arról, hogy Naka két külön esetben is bennfentes kereskedelem vádjával jutott a japán hatóságok figyelmébe. Ő, illetve egy volt Square Enixes kollégája, Taisuke Sasaki ellen hivatalosan vádat emeltek a letartóztatásuk után, így már nem lehet letagadni, és ki kell mondani: Naka illetéktelenül kereste degeszre magát a bennfentes információk tudatában!

Az NHK szerint a tokiói ügyészség megállapította, hogy Naka bizalmas információkkal rendelkezett a Final Fantasy VII spinoffjainak egyike, a Final Fantasy VII: The First Soldier kapcsán. Tudta, hogy a Square Enix ezt egy külsős stúdiónak, a mobilos ATeam Entertainmentnek adja. Így 144,7 millió yen értékben (ez kb. 409 millió forint) vásárolt részvényeket a stúdióban, mert tudta, hogy a mobilos játék bejelentése hatására az ATeam részvényeinek értéke rohamosan növekedni fog. Sasaki 105 millió yenért (~297 millió forintért) vásárolt részvényeket. Még nem tudjuk, hogy Naka vagy Sasaki mikor áll bíróság elé.

De ne felejtsük az első ügyet sem, ugyanis a Final Fantasy VII: The First Soldier a második volt! A Dragon Quest Tactot se felejtsük. Ez volt az első játék, ami miatt Naka iránt érdeklődni kezdtek a hatóságok. Ezt a mobilos játékot az Aiming fejlesztette, és ennek bejelentése előtt Naka a Balan Wonderworldön dolgozott, és kb. 10 ezer részvényt vásárolt 2,8 millió yenért (7,92 millió forintért). Ebből adódóan is látható, hogy Naka eleinte óvatos volt, de a második esetben már elszaladt vele a ló (hiszen a 7,92 millió és a 409 millió forint között hatalmas különbség van…).

A Square Enix pedig nyilvánosan is kijelentette, hogy a hatóságokkal együtt fog működni: „Teljes mértékben együttműködtünk az Értékpapír- és Tőzsdefelügyeleti Bizottság kéréseivel. Mivel a tokiói ügyészség vizsgálata folyamatban van, továbbra is teljes mértékben együttműködünk a nyomozással. Mélységesen sajnáljuk, hogy ez minden érintettnek nagy aggodalmat okozott. Szigorúan kezeltük ezt az esetet, beleértve a gyanúsított alkalmazottakkal szemben hozott belső fegyelmi intézkedéseket is.”

Csak két szót írunk: Game over!

Forrás: VGC

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu