Oscar-díjkiosztó: végre reagáltak Will Smith tavalyi akciójára – idén drákói szabályok várhatóak!

MOZI HÍREK – Az Oscar-gála szervezői végre érdemben reagáltak Will Smith hírhedt pofonja, ráadásul a díjátadó egyéb irányelvei terén is szigorítanak.

 

 

Az Oscar-gálára március 12-én kerül sor az ABC-n. A visszaszámlálás megkezdésével 182 jelölt és más vendégek gyűltek össze az Oscar-ebédre a Beverly Hilton Hotelben február 13-án. Tom Cruise volt az esemény főszereplője, aki 8 hónap után először jelent meg a vörös szőnyegen. Ám az Akadémia megragadta az eseményt arra, hogy lefektessen néhány irányelvet. Valamint foglalkoztak a hírhedt incidenssel, amikor Will Smith felállt és megpofozta Chris Rockot a színpadon a show alatt.

A „pofozkodást” követően Will Smith nyilvánosan bocsánatot kért és kilépett az Akadémiától, amely 10 évre eltiltotta őt a rendezvényeiken való részvételtől.

Az Akadémia elnöke, Janet Yang az ebéden foglalkozott az incidenssel, és azt mondta a jelenlévőknek, hogy az Akadémia kezdeti válasza az incidensre „nem volt megfelelő” – számolt be róla a People. Yang így folytatta:

„Megtanultuk ebből, hogy az Akadémiának teljesen átláthatónak és elszámoltathatónak kell lennie a tetteinkben, és különösen válságos időkben gyorsan, együttérzően és határozottan kell cselekednünk magunk és az iparágunk érdekében” – mondta. „Nem várhatunk és nem is várhatnak tőlünk kevesebbet a jövőben”.

Az elnök a továbbiakban az Akadémia céljairól beszélt, amelyek között szerepel a fiatalok inspirálása, akik a film felé tekintenek, mint jövőbeli karrierútra. Valamint az Akadémia erőfeszítései is szóba kerültek. „A legmagasabb színvonal fenntartása, miközben olyan változásokat hozunk létre, amelyeket látni szeretnénk” – mondta erről Yang.

Az Oscar-gála kétségbeesetten vágyik a jó nézettségre, miután az elmúlt években nem volt túl nagy a lelkesedés és a nézettség. Úgy tűnik, Janet Yang, az Akadémia elnöke szerint a győztesek hosszú beszédei a probléma részei.

A World of Reel szerint baráti figyelmeztetést adott a jelölteknek:

„Ha megnyered az áhított aranyszobrot, a beszéded legfeljebb 45 másodperc lehet. Nagyon keményen dolgoztunk azon, hogy idén minden díjat élőben képviseljünk a műsorban. Szóval érzékenyen kell bánnunk a futási idővel, együtt kell dolgoznotok velünk. Elvégre ez élő televíziózás.”

Tisztázzuk: Yang azt kéri, hogy a győztesek korlátozzák az időt 45 másodpercre. Akkor is, ha egy csoport veszi át a díjat. A World of Reel cikkírója megosztotta véleményét a szigorú időkorlátról,

„Úgy tűnik, Yangnak fogalma sincs arról, hogy az Oscar-díjasok beszédei az egyik oka annak, amiért az emberek bekapcsolódnak. A legtöbb ikonikus beszéd az Oscar történetében jóval több mint 2 perces volt. Nem lesz sok nagyszerű pillanat, ha csak 45 másodpercre korlátozzák… A győztesek több mint 45 másodpercet érdemelnek a beszédre. Megértem, hogy Yang és az ABC a nézettségre éhes korszakában van, de ez nevetséges.”

„Nem azért kapcsolunk be, hogy a viccesnek nem nevezhető műsorvezetőt vagy a fájdalmasan előadott szkeccseket nézzük.”

Jimmy Kimmel lesz az Oscar-gála házigazdája március 12-én. A nézőknek pedig majd figyelhetik, hogy a győztesek betartják-e az időkorlátokat, vagy újabb meglepő incidens törhet ki. Végül is ez az élő televíziózás izgalma.

Forrás: World of Reel

Spread the love
Avatar photo
"Historian by profession, gamer since historical times."

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu