Történelmi Microsoft-Nvidia megállapodás: tömegével érkezhetnek az Xbox PC játékok GeForce Now-ra!

Az Nvidia és a Microsoft megerősítették, hogy az Activision Blizzard játékai következnek, amint az üzlet megköttetik.

 

 

A Microsoft egy brüsszeli sajtótájékoztatón jelentette be, hogy tíz évre szóló licencszerződést kötött az Nvidia-val. A szerződés célja, hogy Xbox PC-s játékait a GeForce Now segítségével streamelhessék. Ha a 69 milliárd dolláros Activision Blizzard felvásárlás folytatódik, akkor az Xbox az Activision Blizzard játékait is az Nvidia felhőalapú játékszolgáltatására hozza majd.

A hír egy nappal azután érkezett, hogy a Microsoft tíz évre szóló megállapodást írt alá a Nintendóval, hogy az Activision Blizzard-ügylet lezárása után a jövőbeni Xbox-játékokat, például a Call of Duty-t a Nintendóra is elhozzák.

A Microsoft ugyanezt a megállapodást felajánlotta a Sonynak, amit a Sony állítólag elutasított. Az Activision kommunikációs vezetője egy Twitteren közzétett mémben osztotta meg gondolatait a Sony lépésével kapcsolatban.

A Reuters szerint a Microsoft elnöke, Brad Smith azt mondta, hogy a két üzlet bejelentése után már jobban bízik a felvásárlás megvalósulásában. Smith a következőket tweetelte: „A mai, az Nvidia-val és a Nintendóval kötött megállapodásokkal 150 millió új eszközre fogjuk eljuttatni a Call of Duty-t. Ez a fogyasztókat fogja szolgálni ÉS a versenyt fogja előmozdítani”.

Ezekkel a megállapodásokkal a Microsoft megpróbálja eloszlatni a szabályozók azon aggályait, hogy az Activision Blizzard felvásárlásával a Call of Dutyhoz hasonló játékok lekerülhetnek a versenytársak platformjairól, és kizárólag az Xboxra korlátozódhatnak.

A Microsoft megígérte az FTC-nek (Federal Trade Commission), hogy a Call of Duty a felvásárlás után is elérhető marad más platformokon. Most a felvásárlás mellett az Nvidia sajtóközleményében azt írta, hogy az új megállapodás „biztosítja a nagyobb választékot a játékosok számára, és megoldja az Nvidia aggodalmait a Microsoft Activision Blizzard felvásárlásával kapcsolatban”.

A bejelentést követően Phil Spencer, az Xbox főnöke így tweetelt: „Elkötelezettek vagyunk amellett, hogy több játékot juttassunk el több emberhez – bárhogyan is döntsenek”. Az Nvidia szerint a Call of Duty nem lesz elérhető a GeForce Now-on, amíg az Activision-üzletet le nem zárják. Ám a Microsoft házon belüli játékai azonnal az új, tíz éves megállapodás hatálya alá tartoznak.

Forrás: Venture Beat, Reuters

Spread the love
Avatar photo
"Historian by profession, gamer since historical times."

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu