A Microsoft szerint a Sony köröket vert rájuk 2022 végén; újabb történelmi bejelentés!

A redmondi techóriás aláírta a megállapodást a Nintendóval is, hogy tíz éven keresztül a japán cég platformjain is elérhető legyen a Call of Duty.

 

Tegnap a Microsoft egy zárt ajtós tárgyaláson vett részt az Európai Bizottsággal, és itt jelen volt több másik cég is a Sony mellett (őket pedig nem tudta a cég megállapodásra venni…). Ezután tartottak egy sajtótájékoztatót Brüsszelben (amit az állampárttal szemben mi nem derogítív jelzőként használunk), ahol például a GeForce Now is a témák között volt (ám nem ismételnénk magunkat: itt részletesebben írtunk már erről). A Microsoft mindent megtett, hogy magát kishalként tüntesse fel (ami egy ekkora cégtől gusztustalan, mert azért nekik pl. a Windows és az Office kapcsán végtelenített jövedelmük van…).

A Gamesindustry beszámolt a sajtótájékoztatóról, és itt Brad Smith, a Microsoft elnöke szerint a Sony „szuperdomináns”: a tavalyi karácsonyi rohamban a PlayStation 69/31 százalékos arányban győzte le az Xboxot. Európában ez 80/20, Japánban 94/6, és nemzetközileg (ha nem vesszük figyelembe a Nintendót) a Sony részesedése megközelítőleg 70%. A Nintendót nem kéne ignorálni, mert a Switch-ből több fogyott mint a PlayStation 4-ből (ez már hivatalos!), és az Xbox lekicsinyítéséről szól az egész. Csakhogy a Sony-nak nincsen holmi 68,7 milliárd dollárja megvenni az Activision Blizzard Kinget, míg a Microsoftnak igen…

„A picipuha” nem hajlandó arra, hogy kivegye a képletből a Call of Duty-t, ugyanis Smith szerint ha így meg is vehetnék az Activision Blizzard Kinget, „nem lenne fenntartható vagy realisztikus”, állítja Smith, aki a Twitteren is megerősítette, hogy kötelező érvényű szerződést írt a Microsoft alá a Nintendóval, így a Call of Duty a japán cég hardverén is fel fog bukkanni azonos tartalmakkal és funkciókkal mint Xboxon, hogy a PlayStationösök mellett ők is élvezhessék a franchise-ot. A közlemény „más videojátékos platformokra” is hasonlót kínálna, és itt fix, hogy a PlayStationre utalt a cég.

Ki lehet mondani: a Microsoft nagyon kapaszkodik, hogy egy újabb kiadót faljon be…

Forrás: WCCFTech, WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu