Sötétebb stílusú akció-RPG készül a Tini Nindzsa Teknőcökből!

Tény, hogy a többnyire beat’em up és/vagy platformer stílusú játékok nem ódzkodtak az esetleg sötétebb elemektől, ezeknél komolyabb élményre készüljünk.

 

2020-ban jelent meg az öt részből álló Teenage Mutant Ninja Turtles: The Last Ronin, amiről Doug Rosen, a Paramount Global játékokért és feltörekvő médiáért felelős senior alelnöke megerősítette, hogy egy külső nézetes akció-RPG műfajú játékadaptáció készül, ám nem nevezte meg, hogy melyik stúdió kapta ezt a feladatot. A Polygonnak Rosen elmondta, hogy egy sötétebb, felnőttebb koncepciót kap a hazánkban Tini Nindzsa Teknőcök néven futó Teenage Mutant Ninja Turtles, amit innentől csak TMNT-ként rövidítünk.

Rosen a koncepciót a 2018-as God of Warhoz, illetve annak tavalyi folytatásához, a God of War: Ragnarökhöz hasonlította hangnemében. A játék története hiteles marad a The Last Ronin sztorijához; a jövőben játszódik, ahol a négy harcos teknős közül mindössze egy maradt életben. Viszont ez a harcos a három testvére ikonikus fegyverét is alkalmazni fogja. A képregények szerint Michelangeloról van szó (ám a sztoriban meghal… tudjuk, spoilerezünk, de a játékhoz releváns információról van szó).

Rosen hozzátette, hogy főképp csak egy karakter (tehát Michelangelo) lesz játszható, a visszaemlékezős jelenetekben (ilyennel zárul maga a képregény utolsó száma is) lehetőség adódhat arra, hogy másokat is irányításunk alá vehessünk. A játékra viszont ne várjunk idén, ugyanis Rosen szerint pár évre vannak még a megjelenéstől, de úgy látja, hogy megtalálták a megfelelő partnert, akik képesek lesznek egy ütős AAA játékot készíteni.

És jelenleg ennyit tudunk a TMNT: The Last Ronin játékadaptációjáról. Ezt még tovább lehetne bonyolítani a Lost Years alcímű folytatással, ami tavaly novemberben vette kezdetét, és ki tudja, hogy a franchise miképp formálódik a fejlesztés során. Ha tesszük azt három évre van még a rajt, akkor 2026 tájékán már nem kizárt, hogy a PlayStation 5, az Xbox Series és a PC mellett a Nintendo Switch utódja, vagy akár a következő generációs Sony és Microsoft konzol is célplatform lehet.

Forrás: Gematsu

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu