Google Bard: a cégen belül könyörögtek, hogy ne jelenjen meg így?!

TECH HÍREK – A Google alkalmazottai állítólag „beteges hazudozónak” nevezték a Bardot.

 

A Bloomberg birtokába jutott több belső felhasználásra szánt dokumentum, amiből azt következtette ki a site, hogy a cég alkalmazottai nem fogadták jól, hogy a Google Bard márciusban megjelent, mert szerintük erre a technológia nem állt készen. A dolgozók szerint alacsony minőségű, pontatlan, és akár veszélyes válaszokat ad a chatbot. Egyikük egyszerűen beteges hazudozónak nevezte, miközben a cég vezérigazgatója, Sundar Pichai szerint a világ tudásának szélességét kombinálja a Google nagy nyelvi modelljének (LLM-jének) erejével, intelligenciájával és krativitásával, de olyan sürgősen dobták a piacra az OpenAI ChatGPT-je miatt, hogy a cégen belül „vörös kód” szituáció volt.

A Bloomberg szerint a cég egyik alkalmazottja a Google belsős üzenetküldő csoportjában írt valamit, amit hétezren láttak. Azt írta, hogy „A Google Bard nem használhatatlan, hanem annál is rosszabb: kérlek titeket, ne jelentessétek meg.” A megjelenése előtt Jen Gennai, a Google mesterséges intelligenciáért felelős vezetője szerint egy kockázati felmérést lesöpört az asztalról, amit a saját csapata hozott fel, mert szerintük a Bard válaszai akár károkat is okozhatnak. A Bloomberg példákat is említett (repülőgépen való landolás, ami balesetet okozna; búvárkodással kapcsolatos utasítások, amik súlyos sérülést vagy akár halált is okozhatnak).

Meredith Whittaker, a Google egyik korábbi menedzsere a Bloombergnek azt mondta, hogy a cégen belül a mesterésges intelligenciával kapcsolatos etika háttérbe szorult. A ChatGPT-nek is vannak problémái az igaz állításokkal (vajon Elon Musk bejelentett TruthGPT-je mennyire lesz bajos?), és a válaszok mögötti forrásokkal kapcsolatban is ügyetlen. A Google pedig egyszerűen kísérletként nevezi a Bardot azt állítva, hogy a felelős MI a cég egyik csúcsprioritása…

A PCGamer rákérdezett arra, hogy a Google Bard tanácsai mögött rejlik-e veszély. Íme az MI válasza: „Lehetséges, hogy a tanácsaim veszélyesek, különösen, ha az egészséggel vagy más érzékeny témákkal kapcsolatosak. Még fejlődés alatt állok, és nem mindig vagyok képes különbséget tenni a jó és a rossz tanácsok között.” Jaj.

Forrás: PCGamer

 

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu