Kitűzte a Sony a PlayStation Showcase időpontját?

Teljes mértékben elfogadható lehetne az E3-pótló kifejezés is, hiszen idén nem is lesz E3 (a ReedPop, az új szervező tehát el is hasalt a műsor mögött álló Entertainment Software Association, az ESA elvárásain…).

 

A Sony 2023-as játéklistája nagyon gyér ebben a pillanatban. Hivatalosan nem is tudjuk, hogy például mikor érkezik a Marvel’s Spider-Man 2 (de pletykaként már hallottuk, hogy az Insomniac Games szeptemberre tervezi a megjelenését), de azt leszámítva nem nagyon tudnánk olyan játékot mondani, amit a Sony bejelentett PlayStation 5-re, és esetleg idén meg is fog jelenni. (Ez még mindig jobb, mint amit a minap az Xboxról írtunk: a Microsoft vezetősége elégedetlen…)

Jeff Grubb egy GiantBomb közvetítés során hozta fel, hogy a Sony a Summer Game Festet megelőzőleg fogja megtartani a PlayStation Showcase-t, ugyanis ez nem egy State of Play lesz (amit gyakran egy játéknak, legutóbb a Final Fantasy XVI-nak is meg szoktak tartani), hanem ennél jóval több, és ezzel a Sony fel tudja vázolni, hogy a PlayStation 5 élettartamának a második fele miképp veszi kezdetét, hiszen idén ősszel már mégis három éves lesz a PS5.

Ebből a következtetésből nem mondhatjuk automatikusan, hogy májusban jön a Sony műsora, de ha két héttel korábban lép a porondra a Sony, akkor az átesik a tavasz utolsó hónapjára, hiszen a Summer Game Fest, Geoff Keighley másik műsora (hiszen ő áll a The Game Awards mögött) június 8-án veszi kezdetét, és mivel a Sony szereti csütörtökön megtartani eféle közvetítéseit, ha két héttel korábban jön az adás, akkor május 25-én számíthatunk rá, és így a cég elég idővel bír majd, hogy a rivaldafényben legyen a nagy nyári (vagy legalábbis júniusi) dömping előtt.

Természetesen hozzá kell tennünk, hogy ez még nem hivatalos, de a Sony-nak valóban hamarosan beszélnie kell a terveiről, mert a Microsoft szintén áll jelenleg a menetrendjét tekintve…

Foorrás: PSL

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu