Valamiben példamutató a Final Fantasy XVI; a VII Remake is követhette volna

A Square Enix más megközelítést alkalmaz a Final Fantasy XVI történetében, és ezen érdemes elgondolkodni.

 

A Final Fantasy XVI-ban főhősünk, Clive életének három korszakát láthatjuk, így a narratíva megmutatja, miben változott az évek során. Az időugró megközelítés a korábbi trilógiák esetében (Final Fantasy XIII, esetleg a készülő Final Fantasy VII Remake) is kiválóan alkalmazható lenne, hiszen az eltérő időszakok más környezetet mutatnának, a XVI-ban pedig gy láthatjuk, ahogy Valisthea világa lassan porba hull. Clive öccse, Joshua halála tűnik a főhős motivációjának, és ez befolyásolja az ő személyiségét és céljait.

A három korszakra bontás Clive mellett a bajtársainak fejlődését is kidolgozottabbá teszi mintha egy tömörebb sztori lenne. Clive ha egyre inkább a célra (bosszú) fókuszál, így jobban ki lehet mutatni, hogy mennyire elfordul régi önmagából. Ez a struktúra a narratívában hasonlít a Final Fantasy VII Remake-hez, csakhogy itt egy helyett három játékot kapunk. De emiatt háromszor annyit kell érte fizetni (sőt, többet is), és már szó sincs arról, hgy a teljes játék egy platformon lesz, ugyanis a remake-trilógia első része PlayStation 4-re jött ki, a folytatás pedig már PlayStation 5-re készül (az első rész PS5 portot azért kapott Intergrade alcímmel). A másik tényező a fejlesztési idő. Akár 2026, 2027 is lehet, mire a Final Fantasy VII Remake teljes egészében megjelenik…

A Final Fantasy XIII három része négy év alatt jött ki: az első rész 2009-ben, a XIII-2 2011-ben, a Lightning Returns pedig 2013-ban jelent meg. Itt bár kísérletezett a Square Enix a részek között, a japán kiadó pedig így megcsapolta a rajongók pénztárcáját… ám a siker egyre kevésbé volt ott, ahogy a trilógia részei kijöttek. Ezért ügyes ötlet a sztorit EGY játékba tenni. A könnyebb hozzáférhetőség, és az, hogy nem kell várni a részekre, leckét ad fel a Final Fantasy VII Remake-nek, ami a konzolgenerációs váltás miatt is oda juthat, ahová a tizenhármas trilógia.

A Final Fantasy XVI június 22-én jelenik meg PlayStation 5-re.

Forrás: GameRant

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu