Vin Diesel kívánsága: fedezzétek fel a romantikát is a filmjeimben!

MOZI HÍREK – Amikor a Halálos iramban-szériára gondolunk, nem a romantika az első dolog, ami eszünkbe jut, hanem az izomautók száguldása, a hatalmas összecsapások, és persze a család, aminek értékeiről a főhős, Dom Toretto sokat elmélkedik.

 

A sorozat sztárja és producere, Vin Diesel a széria végének közeledtével arra szeretné felhívni a figyelmet, mennyire fontos szerepet játszott a romantika is 2001 óta az eddigi kilenc részben. A Dom és Letty (Michelle Rodriguez) közötti gyengéd kapcsolatra gondol.

„Amikor az első film kijött, végigolvastam az összes kritikát róla, és mind kedvező volt – mondja Diesel legújabb interjújában. – Azt hiszem, a New York Times írta azt, hogy a Halálos iramban legnagyobb bűne, hogy nem foglalkozik eleget Dom és Letty kapcsolatával. Akkor még fogalmam sem volt arról, hogy majdnem negyedszázad múlva is benne leszünk ebben a történetben, és ezzel a leghosszabb love story hősei lehetünk.”

Halálos iramban-széria a két részben mozikba kerülő tizedik epizóddal lezárul, legalábbis a mostani karakterek számára. A franchise valószínűleg folytatódik valamilyen formában, ez attól függ, milyen utakat hagy nyitva a hamarosan látható nagyszabású finálé.

(Fast X – hazai bemutató: 2023. május 18.)

Forrás: UIP

Spread the love
Avatar photo
theGeek is here since 2019.

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu