Megérkeztek az új Indy-film első kritikái – Harrison Fordot Arany Pálmával ismerték el Cannes-ban!

MOZI HÍREK – Az Indiana Jones és a sors tárcsája úgy tűnik, hogy az első cannes-i közönségtalálkozóján több mint megfelelt a várakozásoknak, Harrison Ford nagy örömére. (FIGYELEM! Ez a cikk kisebb spoilereket tartalmazhat!)

 

 

Az Indiana Jones és a sors tárcsája tegnap kapta meg világpremierjét a cannes-i közönség előtt. Az első reakciók máris bejárták az internetet. Bár még több mint egy hónap van hátra, mire a nagyközönség is láthatja, ahogy Harrison Ford lezárja Indy történetét, az első reakciók azt sugallják, hogy bőven megéri majd várni.

Stephanie Bunbury a Deadline-nak dicsérő szavakkal illette Ford Indyjének utolsó kiruccanását. Úgy nyilatkozott, hogy James Mangoldnak sikerül elérnie, hogy az akciójelenetek ne legyenek olyan hosszúak, hogy unalmassá váljanak.

A film pedig a jó öreg Indy-kalandok hangulatát idézi, miközben a modern technológia minden előnyét kihasználja.

James Mottram, a Radio Times munkatársa megjegyezte, hogy ahogy arra sokan számítottak, a megkésett kalandban találhatunk húsvéti tojásokat. Ám nem olyan sokat, hogy a film teljes mértékben a nosztalgiára hagyatkozzon. Azonban, mint Indy sok kalandjában, az utolsó felvonásban is történnek olyan dolgok, amelyek nem ebből a világból valók.

A Games Radar szerint külön említést érdemel, hogy az akció és a látvány ellenére is az, ami a film középpontjában áll, az maga Ford, mint Indiana Jones. A vásznon öregedő karakterként úgy tűnik, hogy néhány későn érkező alkotással ellentétben A sors tárcsája olyan film, amire tényleg szükség volt. Azt mondták:

„Ford megmutatta, hogy ügyesen játssza a csavargót, így találónak tűnik, hogy Mangold és forgatókönyvírótársai ebbe az irányba terelik a karaktert. A végére azonban mosolyogni fogsz, különösen a zárójelenetnél: elegáns kalapemelés a mozi egyik legnagyobb hőse előtt.”

 

Harrison Ford tiszteletbeli Arany Pálmát kapott a premieren

 

Mielőtt elkezdődött volna az Indiana Jones és a sors tárcsája vetítése, a sztár Harrison Fordot meglepetésként egy tiszteletbeli Arany Pálma átadásával köszöntötték. Bár Ford láthatóan elérzékenyült a díj miatt, alázatosan fogadta az elismerést. Köszönetet mondott a közönségnek, akik végigkísérték karrierje során. Utána megjegyezte, hogy egy filmet kell bemutatnia.

Az első reakciók tehát meglehetősen pozitívak voltak A sors tárcsája kapcsán. Úgy tűnik, hogy maga Ford is rendkívül emlékezetes időt töltött Cannes-ban. Függetlenül attól, hogy a film hogyan teljesít, amikor június végén a mozikba kerül. Mindezek után, annak ellenére, hogy az elmúlt négy év egyik legzsúfoltabb nyári menetrendjében landolt, úgy tűnik, hogy Indy hattyúdala az év egyik slágerének ígérkezik.

Forrás: Deadline, Radio Times, Games Radar

Spread the love
Avatar photo
"Historian by profession, gamer since historical times."

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu