Már bírósági dokumentum is van róla: idén jön a PlayStation 5 Slim!

A Microsoft és az amerikai szövetségi kereskedelmi bizottság (FTC) között zajló ügy egyik dokumentuma megerősítette az eddig is pletykált konzolt.

 

A dokumentum itt található, és ebben azt olvashatjuk, hogy a Sony idén tervezi a PlayStation 5 külsőleg is áttervezett modelljének megjelenését (ugyanis a belső alkatrészeket gyakrabban módosítja a cég), és ugyanannyit kérne el érte az Egyesült Államokban, amennyit jelenleg a PlayStation 5 Digital Editionért, azaz 400 dollárt. Ne felejtsük, hogy a Microsofttal zajló nagy verseny miatt nem volt töke a Sony-nak Amerikában is árat emelni…

A PlayStation 5 Slim nem meglepő, hiszen eddig mind a négy PlayStationből volt kisebb (és olcsóbb!) variáns, igaz, a PS1 esetében PS One néven futott a platform. Mivel 2023-ban esedékes a megjelenés a Microsoft szerint, a Sony-nak hamarosan be kell mutatnia az áttervezett, kisebb konzolt (talán a Gamescom környékén, mivel a Nintendo ott lesz, és talán a következő platformjukról ott hullhat le a lepel… vagy talán a Tokyo Game Show-n?), ami talán épp Blu-ray meghajtó nélkül fog megjelenni az árazást látva. Így igazak lehetnek a külön csatlakoztatható és megvásárolható Blu-ray meghajtóval kapcsolatos pletykák is. (Viszont az kissé fogyasztóellenes lesz, ha az optikai meghajtót nem lehet csatlakoztatni a már piacon levő PlayStation 5 Digital Editionhöz…)

Érdekesség, hogy egy PlayStation 5 Pro is említve van a Microsoft dokumentumában. Mivel a PlayStation 4 is kapott egy félgenerációs frissítést, ez sem lenne olyan nagy meglepetés. (A Microsoft elvileg nem fog ilyet csinálni, mert szerintük az Xbox Series X tölti be ennek szerepét…) Bár az még nem hivatalos, az már igen, hogy a Sony egy Project Q nevű handheldet bejelentett, ami Remote Playre lesz használható (és többet nem tudunk róla).

Szóval ennek a bírósági huzavonának van pozitívuma is: kiderül egy s más a Sony és a Microsoft terveiről (igaz, néha a rossz cenzúrának köszönhetően…).

Forrás: WCCFTech

 

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu