Red Dead Redemption: 1.03-as frissítéssel 60 FPS PlayStation 5-ön!

A Rockstar Games tizenhárom éve megjelent játékának nem is olyan régi újrakiadása jobb teljesítményt nyújthat a Sony kurrens-gen konzolján.

 

A Red Dead Redemption helyzete felettébb furcsa: a 2010 tavaszán PlayStation 3-ra és Xbox 360-ra megjelent játék nem kapott PC portot, míg a folytatás igen. Aztán nemrég a Take-Two PlayStation 4-re és Nintendo Switchre is kiadta a Western-kalandokat (Xbox One-ra azért nem, mert a visszamenőleges támogatás miatt nem kellett ezzel foglalkozniuk). A többnyire erősebb hardvereken (ugyanis a Nintendo hybrid platformja nem nevezhető annak!) viszont volt egy érthetetlen korlátozás: a frame rate 30 FPS volt, ugyanannyi, amennyit a PlayStation 3-on és az Xbox 360-on kaptunk (de akkoriban a játék mérete és a hardver adottságai miatt még érthető is volt).

De a probléma ott volt, hogy a PlayStation 5-ön is mindössze harminc képkockát kaptunk másodpercenként, ami már teljesen érthetetlen volt, hiszen az Xbox Series X-en a visszamenőleges támogatással jobb teljesítményt kaphatunk. Ezt a szituációt a Rockstar és a Take-Two is beismerte, hogy nem volt valami korrekt, emiatt nem csoda, hogy megjelent a Red Dead Redemption PlayStation 4-es verziójához az 1.03-as frissítés, ami a PS4-en nem is mutat változást… de a PlayStation 5-ön igen!

Ha a Sony jelenlegi konzolján a játék grafikai (Display) beállításai között keresgélünk, kapunk egy Framerate opciót, ahol átállhatunk 30 FPS-ről 60-ra, ami jobb és kifinomultabb teljesítményt biztosít a bandának. Ha meg lehetett valósítani ezt a grafikai opciót, akkor miért nem tudták a fejlesztők időben, az újrakiadás megjelenésekor megvalósítani ezt? Elsiették az egészet, mert a Take-Two-nak az utolsó utáni pillanatban jutott az eszébe az, hogy kasszírozzon a Red Dead Redemptionön még egyszer?

Mindegy, legalább a Rockstar Games játéka végre 60 FPS-t is tud PlayStation 5-ön, de ennél persze jobb is lehetne, ha esetleg egy natív PS5 verzió is megjelent volna, de álmodozni nincs sok értelme. Ja, a lemezes verzió október 13-án érkezik a játékból!

Forrás: Gematsu

 

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu