A nagysikerű DS-től is átvehet egy ötletet a Nintendo Switch utódja?

Egy szabadalom erre utalhat, de azért azt se felejtsük, hogy ezek nem mindig jutnak el a felhasználásig.

 

A Nintendo Switch remek eladásoknak örülhet (és még most is kap kiváló exkluzívokat: legutóbb a Super Mario Bros. Wonder érdemelte ki ezt a jelzőt, és legközelebb nagy eséllyel az anno a Square által fejlesztett Super Mario RPG remake-je is tarolni fog), de a hat és fél éve megjelent hardver kora és technikai korlátai miatt lassan eljár felette az idő, így a japán cégnek nemsokára nyugdíjaznia kell a Switchet, vagy legalábbis a boltokba kell juttatnia az utódot, amiről nem kevés pletykát hallottunk már (beleértve a lehetséges megjelenési dátumot, illetve a hülyeségnek tűnő tartalék napot is)…

A GameRant számolt be egy új szabadalomról, amit a Nintendo védetett le. A készülék hasonlóan néz ki a Nintendo 3DS-hez, vagy még inkább a DS termékcsaládhoz: a hardveren két kijelzőt láthatunk. Ezek leválaszthatóak, és wireless módon, tehát vezetékek nélkül képesek egymással kommunikálni. Egy érintőképernyőt is találhatunk a védjegyezett hardveren, és ezen keresztül „zárt” állapotban is lehetséges lesz a konzolt kezelni.

Ha tényleg a DS tematikáját is magára tudja ölteni a Nintendo Switch 2 (hivatalos neve továbbra sem ismert), akkor a Nintendo Switch Online-ra fel lehet tenni a DS és a 3DS játékkatalógusának legjobb címeit. A pletykák szerint a Switch utódja az Nvidia DLSS 3.5 Ray Reconstructiont is támogatni fogja, így a PlayStation 5-nél és az Xbox Series X-nél jobb sugárkövetéses (ray tracing) lehetőségekkel bírhat, de a Frame Generation (simább frame rate) nem lesz támogatott, mivel a Nintendo és az Nvidia más funkciókon dolgozik, amik jobban kapóra jönnének egy újabb hybrid platformon.

A Nintendo Switch után érkező hardver valamikor a következő üzleti évben jelenik meg a jeleket látva. Talán szeptember 24-étől lesz kapható, talán októbertől, ki tudja… de lassan készülhetünk arra, hogy elindul a marketingje.

Forrás: WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu