Lost Hellden: kézzel festett RPG több neves japán fejlesztőtől [VIDEO]

Az Artisan Studios (Astria Ascending, Super Neptunia) cross-gen játéka izgalmasnak tűnik.

 

A zenéjét Sakimoto Hitoshi szerzi (Final Fantasy XII, Tactics Ogre), és az illusztrációk mögött Oga Takeshi áll (Gravity Rush, Siren…), így már ezek alapján is érdekes lehet a koncepció. A Lost Hellden egy egyedi, kézzel festett JRPG dinamikus fény- és időjárási effektekkel. Vegyük át az irányítást nyolc egyedi, nagymértékben testreszabható karakter felett egy epikus, érett történeten keresztül, ahol a hét halálos bűn irányítja a sorsodat. Legyünk tanúja egy új Deep 2D technológiának, amely lehetővé teszi, hogy 3D-ben játsszunk kézzel festett műalkotásokban dinamikus világítással és időjárással. Lesz az akciót és a stratégiát vegyítő harci rendszer is, amely lehetővé teszi, hogy úgy játsszunk, ahogy nekünk tetszik.

Az Era nevű bolygón az embereket a hét halálos bűn egyikéhez kötik az első születésnapjuk előtt egy vallási szertartáson, a Nexus rituálén keresztül. Era lakosainak egész életükben küzdeniük kell a késztetéseik ellen. Ha ez nem hön össze, és engednek, agyatlan és agresszív bestiákká változnak. Az Unio vallás képviselői, az Arkhonok gondoskodnak arról, hogy mindenki betartsa a szabályokat, és elpusztítsák a városokban megjelenő szörnyeket. Egy nap egy nő ikreket szül, ami korábban még soha nem fordult elő.

A Prime Arkhon, Era legfőbb vezetője maga végzi el a Nexus Rituálét. Valami azonban rosszul sül el, és az egyik csecsemő mind a hét bűnt magához köti, míg a másik egyet sem kap. Az ikreket a fővárosba, Avilahba viszik, ahol Arkhon tanoncokként nevelkednek. Soha nem hagyhatják el a szentély falait… Egy nap azonban Lehtnek, a hét bűnhöz kötött ikernek lehetősége lett elhagynia a várost. Bátyját, Cyphelt küldetésre küldik, hogy megtalálja és visszahozza őt. Két tapasztalt arkhoni, Gram és Enki kíséri el. Cyphel és Leht útja az önfelfedezés útja, amely lehetővé teszi számukra, hogy felnőjenek és azzá váljanak, akinek rendeltetésük szerint lennének.

Mivel Cyphel Fyrbrandot nem kötötték semmilyen bűnhöz a Nexus Rituálé során, gyermekkora lényegesen könnyebb volt, mint a bátyjáé. Jószívű, de naiv fiatalemberré cseperedett. Cyphel általában engedelmes, de szívesen követi Leht, ha az valami csínytevésre készül. Gram Stoneheim, egy erős nő tanította meg az ikreket a harc művészetére. Néha kemény tud lenni, különösen Leht-tel szemben, mert nagy lehetőségeket lát benne. Ő egy Arkhon, és szorosan együttműködik Enkivel. Enki Taillevent pedig Arkhon és az ikrek tanítója. Ő kevésbé szigorú, mint Gram, néha még lazának is tekinthető. Kedves viselkedése és humorérzéke teszi őt nagyszerű emberré.

A Lost Hellden valamikor 2025-ben fog megjelenni PlayStation 5-re, Xbox Series-re, PC-re (Steamen, Epic Games Store-on és GOG-on egyaránt), PlayStation 4-re, illetve Nintendo Switch-re. (Xbox One kimarad?)

Forrás: Gematsu

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu