TESZT – Tizenegy év munkájának gyümölcse végre kikötött az Ubisoft dokkjában, ám úgy tűnik, a Skull and Bones inkább a mélybe ránt, mintsem kincses szigetekre vezet. A játék, ami kalózromantikával kecsegtetett, valójában egy olyan tengeri utazás, ahol a kaland szikrája alig pislákol: történet szinte nincs is, a karakterek személyisége pedig olyan, mint egy üres rumosüveg. A játékmenet hol idegesítő, hol pedig olyan unalmas, mintha csak a kikötőben ácsorognánk.

 

 

Az Ubisoft Skull and Bones hajója tizenegy évig evezett a fejlesztés viharos tengerén. Kezdetben csak egy Assassin’s Creed: Black Flag mellékszál volt, aztán MMO-ba váltott, végül pedig a mai többjátékos akciójátékként állt előttünk. Mondani sem kell, egy ilyen odüsszeia ritkán ígér bőséges zsákmányt. Mégis, bizakodva vártam, hogy ez lesz az a tengeri kaland, amiért érdemes volt vitorlát bontani. Álmodoztam hírhedt kalózokkal teli tengerekről, emlékezetes rivális kalózkapitányokról legénységről és intrikákról. De úgy tűnik, ezek az álmok gyorsabban szertefoszlottak, mint egy szélviharban a habok.

Ehelyett a végeredmény egy olyan játék lett, ahol az eredeti Black Flagből semmi sem jön át. Ahelyett, hogy a legendás hét tenger kalózkapitányaként hódíthatnánk, egy személytelen, gyakran idegesítő és unalmas hajókázásban találjuk magunkat, ahol béna arcade lövöldözésekben lehet még részünk. A Ubisoft hajójának hosszú útja után sajnos nem a kincses szigetek, hanem a csalódások szigetére érkeztünk.

 

 

Minden kezdet nehéz, az OK, de unalmasnak miért kell lennie?!

 

Az igazi kalózténykedésre leginkább csak akkor döbbenek rá, amikor az új főnököm, John Scurlock emlékeztet rá, hogy bizony, én is az ő seregében kalózkodom. A Sainte-Anne kalóz odújának trágár szájú vezére, aki apai komplexusait azzal kompenzálja, hogy arra buzdít, minden alkalommal húzzunk csőbe valakit – elsősorban a Francia Társaságot. Ez a csőbehúzás általában annyit tesz, hogy néhány tengeri körúton át tüzérségi gyakorlatot tartunk ellenséges hajók rovására, itt-ott elcsenünk egy-egy tárgyat vagy kincstérképet, aztán visszatérünk, hogy bezsebeljük Scurlock elkerülhetetlen elismerését. Bár szeretném hinni, hogy a Skull and Bones-ban több rejlik, mint amennyit a felszín mutat, úgy tűnik, minden mélyebb történeti szál és koherens szerkezet az évek során elpárolgott.

A Skull and Bones legfájóbb hiányossága kétségtelenül a lélektelen főhőse. Hiába bővelkedik a játék a testreszabási lehetőségekben, amelyek a kezdeti karakterkészítőn túlmutatnak, és számtalan öltözék, valamint gyűjthető kiegészítő áll rendelkezésre, az én személyes történetem teljes mértékben hiányzik, így helyem is bizonytalan ebben a világban. Ez a tabula rasa állapot időnként rendkívül „izgalmas” fordulatokhoz vezet, mint amikor a prológusban váratlanul két (azaz: KETTŐ!) hajótörött matróz kapitányává avanzsálódok. Ezzel a váratlanul megszerzett címmel a hajómra lépünk, és irány a Sainte-Anne kalóz fészke, hogy Scurlock bizalmát elnyerjük – ami túlságosan is könnyedén sikerül. Nem sokkal ezután már egy nagyobb hajó kapitányává tesznek, de ehhez először néhány értelmetlenül unalmas feladatot kell végrehajtanom, amelyek során olyan anyagokat gyűjtünk, amiknek újra megjelenése hosszú időbe telik, különösen, ha egy másik játékos már előrébb jár.

 

 

Ha nincs PVP zóna, unalomból kötekedő játékosok akkor is vannak…

 

Az bosszúságok sora sajnos korántsem ér véget a single player játékélmény unalmával. Bár a játék kezdete finoman figyelmeztet: légy szíves, ne legyünk gorombák a tengeren, és ne kerüljük a baráti tűz okozta károkat, úgy tűnik, a játékosok között akadnak, akik ezt a jószándékú intelmet szélnek eresztik. Az igazi játékosok közötti csaták ugyan meghatározott zónákra és eseményekre korlátozódnak, de mit tehet az ember, ha egy unatkozó kalóztárs teljes gőzzel belehajt a hajójának oldalába? Ha az opciók között a Skull and Bones hagyományos játékmenete és ezek a váratlan találkozások állnak, nem csoda, ha néhányan az utóbbi mellett teszik le a voksukat.

A hajók finomhangolása és a széleskörű testreszabási lehetőségek böngészése valamivel kedvezőbb időtöltést ígér a tengeri kalandok során. Az izgalom azonban gyorsan alábbhagy, amint szembetaláljuk magunkat a játékon belüli prémium valuta csillagászati áraival. Egy-egy kozmetikai csomagért kért 1200 arany, ami körülbelül 13 dollárnak felel meg, elég meredek ár egy olyan játékért, amely már így is 60 dollárba kerül. Szerencsére sikerült számos kozmetikai cikket megszereznem anélkül, hogy egy fillért is költöttem volna, pusztán küldetések teljesítésével és hajók fosztogatásával.

A nagyobb, erősebb hajók terveinek megszerzése pedig egy hosszadalmas és gyakran monoton folyamat. A tervek felkutatása kihívást jelenthet, ha nem követünk útmutatót, és furcsa módon jelenleg csak kisebb és közepes méretű hajók állnak rendelkezésre. A közepes méretű hajók terveihez először is el kell érni a Brigand I hírnevet, majd távoli szigetek felé kell evezni a vásárlásukhoz. Ezután újabb hosszú útra kell indulni az óceánon, hogy ellenségeket süllyesszünk el és fosztogassuk a roncsaikat a hajó építéséhez szükséges anyagokért. Bár ez a tevékenység kör ismétlődik, mégis ez az egyik kevés valóban élvezetes kihívás a játékban.

 

 

Csak a káposzta jó töltve, tanulják már meg a drága fejlesztők!

 

A fegyverkészítés monotonitását csak fokozza a szüntelenül visszatérő betöltési képernyők sora, amelyek minden egyes alkalommal felbukkannak, ha éppen az arzenálunkat szeretnénk bővíteni. Ez csupán egyike azon sok apró bosszúságnak, amelyek összességében lassítják a játék lendületét. Akár csak a hajóról való leszálláskor, NPC-kkel való interakció során, vagy kincskeresés közben, ezek a betöltési szünetek együttesen már-már elviselhetetlenné teszik a játékélményt. Ráadásul, hogy csak bizonyos helyeken kiköthetünk, és gyorsutazás is csak szárazföldön lehetséges, mindez odáig fajul, hogy a Skull and Bones kezd elveszíteni minden nyílt világ játékra jellemző varázsát.

Minden ellenére, időnként felvillan egy-egy szórakoztató pillanat, különösen, amikor barátainkkal karöltve nézzük el az ellenséges hajókat a mélybe. Azonban a harcrendszer aprólékos bonyolultsága, főleg a fegyverek elviselhetetlenül hosszadalmas újratöltése miatt, végül mégis csak a türelmem végére ért.

 

 

Béna PVP, egyhangú single player

 

A játékosok közötti harcok (PvP) jelenleg totálisan kiegyensúlyozatlan, például azért is, mert könnyen szembe találhatod magad öt szinttel erősebb vagy gyengébb ellenfelekkel. Ezek a gyors ütemű összecsapások azon ritka alkalmak közé tartoznak, ahol a játékosok valódi interakciót élhetnek meg egymással. Míg próbálom a pozitívumokat kiemelni, a saját csempészáru kreálása és annak a Fekete Piacon történő értékesítése lehetősége nyitja meg az ajtót bonyolultabb, mégis kielégítőbb küldetések felé – feltéve, ha van benned elég kitartás, hogy eljuss idáig.

Azonban minden alkalmi szórakoztató momentum elhalványul a széthulló nyílt világ, a karakterek személyiségének hiánya, és azok a végtelennek tűnő, egyhangú küldetések mellett, amelyek ritkán szolgálnak igazi izgalmakkal. A Skull and Bones minden lehetőséget megkapott, hogy elbűvöljön – számtalan ígérettel kecsegtetett –, de sajnálatosan be kell vallanom, hogy a végleges verzió nagymértékben elmarad attól a kalózkalandtól, amelyről álmodoztam.

-Herpai Gergely (BadSector)-

---

Kiadó: Ubisoft

Fejlesztő: Ubisoft, Ubisoft Singapore, Ubisoft Blue Byte, Ubisoft Chengdu

Stílus: akció-kaland

Megjelenés: 2024. február 13.