Hayden Christensen meglepő kijelentést tett a Star Wars előzményfilmekkel kapcsolatban!

MOZI HÍREK – Hayden Christensen megosztotta gondolatai arról, hogy miért nem szeretik annyira a Star Wars előzményfilmeket, mint az eredetieket, ám sok rajongó másképp látja a dolgot…

 

 

Habár Hayden Christensen Star Wars-előzményfilmes alakítása több okból is vegyes érzelmeket váltott ki, a színész nemrég új szemlélettel állt elő arról, miért kapott ekkora visszhangot. Azonban úgy tűnik, a rajongókat nem sikerült meggyőznie.

Az Empire-nek adott interjújában Christensen, aki a Star Wars folytatásokkal kapcsolatos tapasztalatairól is beszélt, bepillantást engedett az előzményfilmekkel kapcsolatos érzéseibe, és elmondta, hogy szerinte miért a rajongókat kell hibáztatni az előzményfilmek nem túl jó fogadtatásáért.

Amikor a szerep eljátszásának negatív elemeiről kérdezték, Christensen a következőket mondta: „Mivel a Star Wars olyan kulturális hatással bírt, mint amilyen, ezek a karakterek szinte közkinccsé váltak, és az emberek úgy érzik, hogy tulajdonukban vannak. A karaktert kritizálták, az alakításomat kritizálták, és ez a szerep pocsék volt. De azt is éreztem, hogy a kontextusom megértése talán egy kicsit segített”. Ezután kifejtette, hogy szerinte mi történt a Star Wars előzményfilmek nyomán.

„Amikor kijött az I. epizód, nagy volt az izgalom, hogy egy új Star Wars-t készítenek, és ez Darth Vader háttértörténete lesz. De voltak barátaim, akiket felháborított, hogy a karaktert egy fiatal kölyökként kezdték. Megnéztem a filmet, és imádtam. Minden benne volt, amit akartam, és még annál is több. És nem értettem, hogy mi a különbség a film, amit láttam, és a negatív kritikák között.”

„Szerintem ez a fajta kritika bizonyos értelemben abból fakad, hogy a kritikusok nem tudták felfüggeszteni a hitetlenségüket.”

„Ha beülsz a moziba, és a film azzal kezdődik, hogy >>Réges-régen, egy messzi-messzi galaxisban<<, akkor ez már megadja a terepet, hogy bármi lehetséges. Ezeknek az embereknek nem kell úgy hangzaniuk és viselkedniük, ahogyan azt mi elvárnánk. És ha leülsz, és azt hiszed, hogy olyasmit kapsz, ami a mi jelenlegi korszellemünkhöz tartozik, akkor valami másra állítod magad. Érted, mire gondolok?”

Christensen kétségtelenül jogos érvet hoz fel egyes nézők hozzáállásával kapcsolatban. Ugyanakkor a rajongók az interneten gyorsan rámutattak egy sokkal fontosabb okra a visszatetszés mögött. Sokan az X-en hangsúlyozták a Star Wars előzménytrilógia minőségével kapcsolatos ellenérzéseiket. Különös tekintettel a színészi játékra, a párbeszédekre és a forgatókönyvre. Ez már régóta a megfogalmazott panaszok egyik fő aspektusa. Christensen ikonikus színésztársa, Ewan McGregor is elismerte, hogy a Star Wars-előzményfilmek nem Shakespeare-színvonalúak voltak. Már, ami az írás minőségét illeti.

Nevezetesen, McGregor alakítását gyakran az előzménytrilógia csúcspontjának tekintik, és ez az egyik oka annak, hogy Obi-Wan Kenobi karaktere az az időtlen rajongói kedvenc, ami.

Ami Christensent illeti, azóta volt néhány elismertebb szerepe is, de Anakin mindig is a legkiemelkedőbb lesz a számára. Így érthető, hogy igyekszik megvédeni. Akár egyetértenek a rajongók vele, akár nem, a Star Wars-előzményeket most már békén kell hagyni. A franchise ezen korszakához való folyamatos kötődés és a kritikák gyakran megújuló hullámai senkinek sem használnak. Tehát, bár a rajongóknak joguk van ahhoz, hogy azt kritizáljanak, amit akarnak, és a szellemi tulajdonjogok birtokosai az idővonal bármelyik részét felfedezhetik, talán ideje lenne beismerni, hogy mindkettő elévült, ami a Star Wars-előzményeket illeti.

Forrás: Empire

Spread the love
Avatar photo
"Historian by profession, gamer since historical times."

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu