Hihetetlen: a Star Citizen végre a „célvonal” felé tart!

Több mint tíz év és 670 millió dollár közösségi finanszírozás után (ezzel a játék az ipar egyik legnagyobb költségvetésével rendelkezik…) a Cloud Imperium Games (CIG) végre a megjelenés felé közelít a Star Citizennel.

 

A projekt akkora lett, hogy idővel ketté kellett bontani azt, így van az állandó világgal rendelkező MMO, illetve egy egyjátékos szellemi Wing Commander-folytatás, a Squadron 42 Gillian Andersonnal, Gary Oldmannel és Mark Hamillel. Utóbbi funkciói tavaly elkészültek, és Roberts szerint ezek egyre nagyobb tempóval jutnak be a Star Citizenbe, ami egy nagyobb technológiai mérföldkövet is elért. A MrTrash nevű játékos az első, aki féreglyukon keresztül mozgott csillagrendszerek között. Roberts szerint ez egy kiemelten fontos lépés az MMO 1.0 verziója felé.

A szervermeshelés néven futó technológia biztosítja, hogy átmenetektől mentesen mozoghassanak a játékosok szerverek között is. Egyszerre 350-en is voltak az egyik szerveren, ami Roberts szerint rekord. A Squadron 42 funkciónak elkészültével átszervezték a csapatot, hogy most a Star Citizent tolják át a célvonalon, de mivel MMO-ról beszélünk, ez NEM jelenti a fejlesztés befejezését. Roberts szerint az 1.0 azt jelenti, hogy a funkciók és a tartalmak a „kereskedelmi megjelenést” képviselik: befogadja az új játékosokat, stabill állapotú, és kifinomult játékmenettel és tartalommal bír, hogy folytatólagosan le tudja kötni a közönséget. Azaz: nincs már alpha vagy korai hozzáféréses állapotban.

Benoit Beausejour, a CIG technológiai igazgatója szerint most a stúdió a Star Citizen Alpha 4.0 szervermeshelése felé tart, ami új kezdet lesz a játék architektúrájában. Rich Tyrer, a játék senior rendezője szerint negyedévente nagyobb tartalmi frissítésekre számíthatunk, amikben olyan játékrendszerek is módosulnak, amikhez hosszú ideje nem nyúltak (biztosítás, gazdaság…), és új funkciók és tartalmak jönnek a játék minőségét javító újítások mellett. Roberts Los Angelesből Austinbe költözött, hogy időzónában is közelebb legyen Manchesterhez, Frankfurthoz és Montréalhoz, ahol a játék készül. (Ebből két terület európai, ami továbbra is 5-6 órával előrébb jár…) Emiatt a stúdió kisebb lett Los Angelesben, és az ott dolgozókat arra kérték, hogy menjenek főleg a manchesteri stúdióba. Todd Papy-t, az állandó univerzum igazgatóját elküldték (az Egyesült Királyságban élt, de visszajött az Egyesült Államokba), és Roberts szerint nem lehet ez a pozíció távol a fő, manchesteri csapattól az év túlnyomó többségében.

„Hiányozni fog Los Angeles napsütötte égboltja és strandjai, de a Star Citizen és a Squadron 42 elsőbbséget élvez. Az út hosszabb és nehezebb, mint amire 11 és fél évvel ezelőtt számítottam, de a végső cél sokkal izgalmasabb és teljesebb. Álmaimban sem gondoltam volna, hogy lehetőségem lesz valamit építeni a Star Citizen méretével és ambíciójával, és emiatt hihetetlenül áldottnak érzem magam mindannyiótok támogatásával, és eltökéltem, hogy erősen fogom befejezni,” mondta Roberts.

A Squadron 42-t eredetileg 2014-ben, majd 2016-ban adták volna ki, de most sem annak, sem a Star Citizennek nincsen megjelenési dátuma…

Forrás: PCGamer, CIG

Spread the love
Avatar photo
theGeek is here since 2019.

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu