Samsung Galaxy A55: az első Samsung-telefon, ami kényelmesebben frissíthető!

TECH HÍREK – Elképzelhetetlen, de mégis igaz: közel nyolc évvel egy, máshol már megszokottá vált rendszer elindulása után végre a dél-koreai vállalat készülékén is elérhetővé válik egy kényelmi funkció.

 

A Google az Androidhoz már 2016-ban (!) bemutatta a Seamless Update funkciót. Ezzel a frissítés másképp működik, ahogy addig megszokott volt: ha jött egy frissítés, akkor mindig újra kellett indítani az okostelefonunkat, de ezzel az újítással erre nincs már szükség. A háttérben letölti és telepíti a telefonunk a frissítést, és ebben nagy segítség volt a másodlagos rendszerpartíció a készülékünkön. A furcsaság az, hogy eleddig a Samsung nem vezette be ezt a megoldást, de a Samsung Galaxy A55-ben ez már működni fog, és ez lesz az első telefon a dél-koreaiaktól, amin nem kell újraindítanunk mindent a frissítések során.

A Seamless Update megérkezésével két panelt kapnak a felhasználók. Az egyik arról szól majd, ahogy a frissítés letöltődik és telepítve van, a másik pedig a hitelesítésről szól. Ezzel tehát sokkal egyszerűbb, áttekinthetőbb, és végső soron kényelmesebb lesz a frissítés. Egyrészt a másodlagos partíciónak nagyobb biztonság jár, mert ha valami hiba történne a telepítés során, a készülékünk visszaállhat a telepítés előtti állapotra, és bár ezzel több belső tárhelyre van szüksége, manapság már 128 gigabájt is alacsonynak mondható a készülékekben, talán nem is lesz annyira feltűnő. (Persze ez akkor még probléma lehet, ha gyakran készítünk nagy felbontású, például 4K-s videókat és képeket.)

Amikor a Samsung Galaxy A55 megjelent, még nem volt elérhető a funkció, hanem csak a legújabb frissítéssel érkezett meg a Seamless Update, így ezt az esetet látván a későbbiekben talán a többi Samsung mobil is megkaphatja a funkciót. Értelemszerűen a Galaxy S24 termékcsalád is jól járhatna az újraindítást nélkülöző frissítéssel, de nem látunk a dél-koreai cég fejébe, így fogalmunk sincs, hogy a többi mobil mikor kapja meg a Google funkcióját.

Forrás: WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu